Kíváncsi embernek mondod magad. Nap, mint nap kérdezel másokat, ugyanakkor írsz is. Méghozzá regényt.
Még gimnáziumban éreztem úgy, hogy talán van némi közöm az irodalomhoz, de ezt a jegyeim nem tükrözték. Emlékszem, negyedik elején Babits Jónás imája nagyon megérintett, volt egy házi feladat, hogy vessük össze a bibliai történettel, s az volt az első olyan írásom, amelyben összeállt valami. Aztán sokat írtam az asztalfióknak, azzal, hogy majd író leszek. Nagyon sok helyen használtam/használom az írást – többek között a rádióban is -, de nem lettem író. Mozgott bennem a dolog, és mikor végre elengedtem, akkor jött egy olyan élethelyzet, hogy lett időm írni. Novellák születtek a metropoliszbeli férfivá válás nehézségeiről, a magányról, a párkapcsolati kudarcokról, egyáltalán, a lét értelméről. Ezek a kérdések mozogtak bennem és a körülöttem lévőkben is. Novellának indult 2005-ben a Szív útjai is, aztán regény lett belőle. Fontos pontja volt ez az életemnek, mert kiderült, hogy van olyan dolog, amit be tudok fejezni. Az írás élményét is ekkor éltem át először. Tényleg van egy pillanat, és viszonylag hamar, mikor önálló életre kel a történet. Voltak pontok, ahol hiába erőlködtem, a figura ellenállt az akaratomnak. Hozzáteszem, korántsem életrajzi regény született, nem magamat akartam kiírni, de olyan világban játszódik, amiben otthonosan éreztem magam.