A magyar gitárszólók kétszer olyan hosszúak

„A nyugati popkultúra periférikus területeinek popzenéi a nyugati trendeket másolták, de olyan mutánsokat hoztak létre, amelyek gyakran semmi másra nem hasonlítottak. Te kívülállóként milyen alapvető különbségeket látsz például a hatvanas-hetvenes évek magyar, lengyel, cseh, török stb. zenéi között?

Hatalmas különbségek vannak. A magyar zenéket a szexualitás hajtja, tele vannak glammel és szexszel. De az is nagyon fontos, hogy több zenekart, aki felléphetett külföldön, nem pénzben fizettek ki, mert azt nem lehetett. A Skorpió például motorokkal jött haza Japánból. Elképesztőek azok a fotók. Ez a zenére is visszahat. Ugyanis sokszor hangszerekkel, például szintikkel fizették ki őket. Ezért a magyarok gyakran ugyanazokkal a szintikkel dolgoztak mint mondjuk a Pink Floyd. A magyar stúdiók briliánsak voltak, a magyar lemezek pedig hangosan szóltak és jól voltak nyomva. A lengyel lemezek borzalmasan voltak nyomva. A magyar dobhangzás feszes. A lengyel dobhangzás nyers. A török történet más, mert sokkal divatorientáltabb volt. Ha úgy akartak megszólalni, mint egy angol zene, akkor úgy szólaltak meg. Ha angolul akartak énekelni, akkor úgy énekeltek. A kommunista rendszerben ezt nyilván nem lehetett megtenni. Érdekes viszont, hogy ha egy brit számban volt egy dobkiállás, akkor a magyarban az kétszer olyan hosszú volt. A magyar gitárszólók is kétszer olyan hosszúak. »Hű, de jó ez a gitárszóló, briliáns, csináljuk meg kétszer olyan hosszúra«. Ugyanez a billentyűknél. Amit nem fejezhettek ki a szövegekkel, azt szólókkal kompenzálták. A dobok túl erősek, a breakek kétszer olyan hosszúak, a szólók túlzásba vannak vive - ezért ideálisak ezek a zenék a dj-k számára.

A török zenéket elintézzük annyival, hogy divatorientáltabbak?

Nem, persze. Ott nagyon fontos a Shadows zenekar. Az előbb szó volt a Beatlesről. Az a zenei hagyomány, minél keletebbre megyünk, annál kevésbé érdekli az embereket. Perzsiában, Törökországban a Shadows uralkodik. A törökökre jellemző, hogy a saját hangszereiket használják. Amikor az egyik Erkin Koray-lemezen meghallottam egyszer egy fuzz guitart, azt gondoltam, hogy ennél gyilkosabb fuzz guitart sosem hallottam életemben. Aztán kiderült, hogy az nem is gitár, hanem egy saz, amit egy pedálra kötöttek rá.

Hallottam olyat, hogy amikor dj-zel, nem annyira érdekel, ha kiürül a tánctér. Igaz ez?

Hogyne érdekelne, én is azt szeretném, ha mindenki jól érezné magát. Tinédzser koromban nyakig benne voltam a manchesteri hiphop kultúrában és filozófiában. Fel akartam rázni az embereket, ezért bármikor betehettem egy Black Sabbath- vagy egy Thin Lizzy-számot, vagy akár egy lengyel, cseh vagy magyar dalt. Nem nagyon érdekelt. De ez az arrogancia már rég elmúlt.”