Igen nagy a baj

„Az Ön értelmezése szerint tehát a prózai kizsákmányolásnál és a materiális elnyomásnál még mélyebb a probléma, már-már spirituális jellegű, mert a kapitalista típusú modernizáció az emberi egzisztenciát krízisbe sodorta?

A baj kétségkívül igen nagy. Ez ugyan nem az én megfogalmazásom, hanem az Öné, de kétségkívül le lehet fordítani így is. Ráadásul a »válság« maga is válságban lévő fogalom. A kapitalizmus lényege akaratlagosan nem befolyásolható, a reformjára való törekvések pontosan ezért szoktak csődbe menni. Mert mivel próbálkozott a New Deal, a »jóléti állam« vagy a kapitalizmus (kapitalizmuson - azaz az árutermelésen - belüli) reformjaként is felfogható »szovjet« kísérlet? Olyan kapitalizmust akart, amelyben az értéktöbbletet nem magánszemélyek, hanem valaki más, mondjuk az állam, vagy az élén álló elitek sajátítják el. El lehet képzelni olyan kapitalizmust, amelyben nincsenek burzsoák. Ilyen rendszerben élünk ma is. És ilyen volt az 1949 és 1989 közötti rendszer is. Hol vannak a családi cégek? A cégeket menedzserek irányítják, és nem vállalkozók. A beruházási döntéseket menedzserek hozzák, akik fölött a részvényesek befolyása egyre kisebb és kisebb. Ez kétszáz éves trend, amelynek a végén mára már a tőkések befolyása az úgynevezett »tőkés rendszerre« nagyon kicsi. A »tőkés uralkodó osztály« fikció, a polgárság pedig sohasem uralkodott. A főnemesek, a katonák, a hivatalnokok, később meg a pártapparátusok és a néha fölöttébb intellektuális titkosszolgálatok uralkodtak. A világ legnagyobb részén, noha persze nem mindenütt, ma a nagytőkésnek látszó »oligarchák« voltaképpen az állam bújtatott ágensei.

Mi a diagnózisa, mi látható ma?

A legfontosabb a növekvő elvontság, mint például a »joguralom« utópikus eszménye, amelynek némi köze mégis van a valósághoz. Mert ma már nem személyek, hanem absztrakciók uralkodnak, egyre nagyobb jelentőségük van a politika irányításában a jogtudó értelmiségieknek, a meg nem választott elitintézményeknek. Ennek a jele, hogy minden országban működik valamilyen alkotmánybíróság, ez a nem választott, arisztokratikus hatalom mintapéldája. Az évtizedek alatt elképesztő szövegtár jött létre, amely uralkodik, ennek része a gazdasági jog is, amelynek a kapitalizmus irányításában döntő szerepe van ma, ahogyan az olyan arisztokratikus intézményeknek is, mint a Világbank vagy az Európai Központi Bank vagy a WTO. Ez elképesztő, elvont fejlődése annak, ami egykor politika volt. Hasonlóképpen folyik a nagy gazdasági konglomerátumok irányítása is, ahol nem a vállalkozók, hanem a közgazdászok és szakértők (mérnökök, dizájnerek, marketing- és reklámszakemberek, píárosok, pszichológusok, jogászok, könyvvizsgálók, programozók) kormányoznak. Eközben most már nem is az állam közvetlen szabályozó szerepe érvényesül a gazdaságban - ahogyan volt ez Bismarcktól kezdve a jóléti államnak az 1970/80-as években bekövetkezett végéig -, hanem a jog és a közgazdaságtudomány érvényesül, mint önállósult hatalom. A »hősi vállalkozó« ma már az elavult liberális mítosz alanya. Éppen ezért nem lehet megmondani, hogy van-e olyan uralkodó osztály, amely a nép többségével, vagy a tőkével szemben képes érvényesíteni az akaratát. Mind a régi burzsoázia, mind a régi proletariátus halott.

Ha ez így van, akkor kétféle megoldás lehetséges. Vagy visszatérés a kapitalizmus ősi, kaotikus állapotába, amelyet Werner Sombart írt le a századelőn, ahol a »heroikus vállalkozó« irányít. Ez egyfajta - számomra - szimpatikus »visszaesés« lenne a Hansa-városok korába. Vagy pedig további pusztulás vár ránk? Esetleg feltételezhető a kapitalizmus nélküli világ?

Visszatérésre nincs mód, a kapitalizmus nélküli világ létrejötte nem valószínű, de lehetséges. Ne feledjük, hogy kapitalizmus se volt mindig. Márpedig ha volt a kapitalizmus előtt valami más, akkor utána is lehet valami más. (Ha lesz visszaesés, az aligha lesz a Hansa-városok patriciátusa, inkább a velencei szabatú zsarnokság...)”