Az izmozás tétje

„A kormány mozgástere valódi tárgyalásokat tesz lehetővé. Olyat, amilyenre korábban esély sem látszott. Akkor az unortodoxnak erős elfogultsággal sem nevezhető gazdaságpolitika nyomán bokát összecsapva, szalutálva kellett kérvényeznünk, hogy a mentőcsomagért cserébe hadd kaszáljunk nyugdíjakat, közpénzeket, mindent, mi a pénzpiacok szem-szájának ingere, s amit az átlagpolgárnak még nézni is tereh.

Most meg az »izmozásnak« is van helye. Meglehet, a kommunikációs tér olykor túlfeszített, a honvédő szerep heroizált, de a tömegmédiával terhelt tömegdemokrácia ezt díjazza. Ráadásul az elődök önfeladásban jeleskedő magatartását így lehet ellenpontozni, és érzékeltetni, hogy a hitelfolyósítókat nem érdemes összekeverni a szociális és népjóléti intézményekkel.

Folyik hát a bátor küzdelem a »gonosszal«, s mivel a közönség többször is megélte már övének IMF általi meghúzását, az Orbán-gyűlölőkön kívül kicsit sem kételkedik abban, hogy megint őt szemelték ki áldozati báránynak, s nem a tehermegosztásba bevont, korábban jókora extraprofitot realizáló üzleti érdekcsoportokat.

Hogy képesek maradunk-e saját sorsunkat saját elképzeléseink és hosszú távú érdekeink szerint befolyásolni, vagy megint visszakényszerülünk a (túl)fogyasztói világ által kreált, a hitelezőket előnyben részesítő, 2010 előtti kerékvágásba?

A tét aligha kevesebb ennél...”