„Hónalj alatt egy arasszal! Ott volt a nadrágszíj helye. De jött a 60-as évek. S a 60-as évek többet romboltak a normalitáson, mint előtte sok-sok évszázad. A nagynak hazudott francia tömegmészárlás volt körülbelül akkora demoralizáló hatással a világra, mint a beatmozgalom. Akkor, a 60-as években tolódott le a nadrág szintje a derékvonalra. A katonás, férfias jelleg ezzel erőteljesen csökkent, de hát a virágágyáson fetrengő drogos hazaárulóknak (hippik) ez tökéletesen megfelelt. És megjelent egy új dolog is, a farmer. Az, amit eredetileg tehénpásztorok viseltek, s most hirtelen uraknak árulták jó pénzért. Az úri divat pedig elkezdte másolni az alatta álló kasztokat. Nem a kispolgár, az alsóbb szint utánozta a nagyságos grófnő szavajárását és kalapdivatját – ahogy évszázadokon át szokás volt –, nem, a mérnök úr kölyke kezdte másolni a tehenészlegényt. A felső kezdte utánozni az alsót. És ez a folyamat mára a végkifejletéhez közeledik.
Íme, beköszöntött az új évezred, és a nadrágot még lejjebb tolták. Le, a csípő alá. S nem csak a nőknél, már uraknál is. Fél napot járkáltam, amíg találtam olyan nadrágot, amelyből a fél hátsóm nem kandikál ki, ha véletlenül leejtem Kuthy Lajos Hazai rejtelmek című kötetét. És akkor még nem is beszéltem az állagról. A szemrevételezett termékek kilencven százaléka nemcsak hogy szakadt, hanem a zseb tájékán gépi eljárással direkte begyűretett, és le van öntve valami festékkel. Hogy közönségesnek, igénytelennek, hibásnak, hogy haladó szelleműnek tűnjön.
Néztem az eladásra kínált nadrágot, és az járt a fejemben, hogy ilyet – nem Horthy kormányzó urunk alatt, hanem 1987-ben – az építkezésen hordtak a melósok, amikor az állványokon másztak. Mert tisztességes munkásember a műszak után a trolibuszon nem hordott ilyet, s most tizenkétezer forintért nyomták az arcomba.”