Utolsó kikacsintás

„Úgy alakult, hogy Tusványost megelőző héten kicsatlakoztam a Mátrixból, a szűvemnek kedves világvégén se net, se térerő, húst hússal, ilyen egyszerű a recept, jóanyám tenyérnyi flekkeneket posztolt a kerti asztalra, gyógyítottam a realitásérzékemet, boldogok a netben szegények.

Így nem olvastam sem a transindex.ro, sem a manna.ro aktuális megaszondóinak Tusványosról gányolt fanyalgó cikkeit, miért is olvastam volna azokat, amikor a skandináv krimik sokkal, de sokkal jobban meg vannak írva, ülnek a skandinávok a hosszú télben, csavarodnak befelé magukba, oszt' ez lesz belőle, izgalmas krimi. (...)

Kicsit hülyének néztek, miért kellett volna ők ilyesmit olvassanak, a programfüzet, az más, annak van értelme, milyen a zuhanyzó és hány lej a csapolt sör, ezek a releváns kérdések, ott álltam a kavalkádban hülyének nézve, és éreztem, hogy a táborlakóknak igazuk van, tényleg nem vagyok normális, hogy a barátaim unszolására kinti történeteket olvasok, miközben Tusványoson zajlik az élet, a zuhanyzót tusolónak hívják, és valami nyugodt derű lengi be a világ közepét. Engem is beszippant lassan a minden évben bekövetkező ősnemzés, eddig tartott az erőfeszítés, amivel ellenálltam Tusványos csábításának, vájtszemű barátaim is megnyugodhatnak, hogy valaki válaszolt a sajtószabaccságharcos független véleményvezíreknek. De őszintén megvallom, engem addig sem érdekelt ez az egész, amíg bezongoráztam a fentieket, Tusványos feltölti a szemet, remélem, a táborlakók ezt sem olvassák, nem ér meg ennyit e fölös szájkaraté.

Sipi, Szigeti L., jertek le Tusványosra, a Gyöngyvirág teraszán nevet adunk mindenkik verébnek, a teremtés jó mulatság.”