„Miféle szerzet ez az Európai Unió, és mi legyen belőle, merre mozduljon el, milyen irányba? Ezt kellene tisztázni végre. Ha a múlt heti EU-csúcs ezt nem tisztázta, azon ne csodálkozzunk, hiszen az Európai Unióban semmi sem tisztáztatott eddig, így nem is remélhetjük, hogy egyetlen csúcstalálkozó minden lényeges kérdést megoldjon. (...)
Azt nehéz lenne vitatni, hogy valamerre lépni kell, mert ami van, az csak a zavart, a rendezetlenséget és a koncepciótlanságot jelzi az unióban. Elmozdulni tehát a holtpontról, de merre? Orbán Viktornak igaza van, amikor azt mondja: az a kérdés, hogy ki kormányoz. Ki kormányozza Magyarországot és általában az európai országokat? Az ország kormánya kormányoz vagy valaki más? Mert ha valaki más, akkor nincs értelme többé az országok és nemzetek függetlenségéről beszélni, de demokráciáról sem, mert ugyan melyik nép szavaz majd arra, hogy idegenek irányítsák? Igaz, hogy Európában a nemzetek erősebb szövetségére van szükség, ha versenyképesek akarnak lenni a birodalmakkal szemben. Kérdés azonban, hogy ehhez magának Európának is birodalommá kell-e válnia. A történelem azt mutatja, hogy Európában a birodalmak szervezése mindig csak erőszakkal történhetett, csak erőszakos eszközökkel maradhattak fenn valameddig, ha a birodalmi törekvések egyáltalán célhoz értek. Itt a történelem során népek milliói fizettek a vérükkel a szabadságért, a nemzeti önrendelkezésért, nemzeti önazonosságuk megőrzéséért. Itt van közös európai örökség, de az a nemzetek külön-külön örökségéből áll össze, a nemzeti hagyományokból, nyelvi, etnikai, kulturális önállóságból. (...)
Európa tehát választás előtt áll. Ha jól választ, akkor amerikai és ázsiai erők között európai utat választ, nem mintákat másol, hanem saját hagyományokra, a nemzeti kultúrákra támaszkodva építi ki a saját útját egy magasabb minőség igényével, amely által esetleg maga lehet példa mások számára is.