Sötétben tapogatózunk

„Simor András mandátumának végéig vállalta a kormány, hogy nem nevez ki új alelnököt, monetáris tanácstagot. Az ezt követő időszak miatt nem aggályoskodik az EKB?

Jelzés nem érkezett eddig.

Az alapján, amit eddig elmondott, arra tudunk következtetni, hogy a piac kényszerítette ki a fordulatot. Vagy az Ön karakterét akarják felépíteni, olyan benyomást keltve, hogy Varga Mihály képes nagy feladatok megoldására, és ezzel készítik elő a jegybankelnöki kinevezését, miután Simor András jövő márciusban távozik?

Kategorikusan cáfolok minden ilyen hírt. Nincs szándékomban karakterépítésben közreműködni, ilyen pozíciót vállalni. A parlamenti képviselőséget tekintem a munkám alapjának, ha van hozzá kormányzati feladat, azt szívesen vállalom.

Véleménye szerint az Európai Központi Bank számára egyáltalán elfogadható lenne, ha a magyar jegybankelnök egy pártkatona lenne, olyasvalaki, aki hosszú időn keresztül tartozott a Fidesz vezérkarához?

Szerintem ez nem befolyásoló tényező, de ismétlem, nincsenek jegybankelnöki ambícióim. Ráadásul az, hogy kit minősítünk pártkatonának, nagyon szubjektív. Ha valaki egy kormányban pénzügyminiszter volt, és később abból lett jegybankelnök – még akkor is, ha nem volt párttagkönyve –, bizonyos fokú elkötelezettséget jelent. Christine Lagarde korábban egy jobboldali kormányban volt pénzügyminiszter. Ilyen esetekben az adott személy kompetenciáját kell nézni. 

Akkor marad a piac, mint a fordulat magyarázata. 

Az föl sem merül, hogy esetleg meg akarunk állapodni?

Az elmúlt fél év egyáltalán nem ezt tükrözte. De fogadjuk el, hogy így volt. Akkor viszont nem értjük, miért kellett a helycsere: ha Fellegi Tamás marad az IMF-főtárgyaló, akkor is megérkezett volna szerdán a Lagarde-levél.

A »mi lett volna, ha« kérdéseknek a politikában, a gazdaságban sok értelme nincs. Azt a munkát végzem, amire szegődtem.”