Hárommillió élősködő

„Az a 4,2 százalékos emelés, amire a kormány ígéretet tett, az nem a 19 ezer forintos Medgyessy-bónusz, nem a 13. havi kegydíj, hanem néhány ezer forint csupán. Annyi, amennyiért egy jó étteremben csak az előételt és a levest lehetne esetleg kifizetni, de egy nyugdíjasnak ez a pénz is fontos. Azok, akik habozás nélkül megvonnák a nyugdíjemelést, nincsenek tisztában az öregkorral. A betegségek, a gyógyszerek, a kórház, a nehézkes létfenntartás, vagy az egyedüllét minden hátránya a nyugdíjas évek gyakori kísérője. Azok a télen napfényt, nyáron tengert ígérő utazási irodák nem a 28 ezres magyar nyugdíjminimumra építenek, hanem a nálunk gazdagabb országok rózsás arcú, nett nyugdíjasaira, akinek az átlagnyugdíja 300 ezer forint körül kezdődik. És a nyugdíjasoknak nincs olyan sok idejük kivárni, amíg befagyasztott nyugdíjakat majdan »kiolvasztják«.

A mai nyolcvanasok végigdolgozták életük nagyobb részét, felépítették az országot, gyereket neveltek, átélték ’56-ot, a Kádár-rendszert és most haszonlesőkké váltak? Sajnos elfelejtették őket értesíteni arról, hogy a rendszerváltással egyben bezárt a szocializmus nevű édességbolt az összes borítékon kívüli juttatásával, az olcsó gázzal és telefonnal, filléres ruházkodással vagy a minimális lakbérekkel. Innentől a nyugdíjukból piaci árakon méltóztassanak megélni. Arról sem kaptak papírt, hogy a nyugdíjalapjukat elnyelték a szocializmus nagyberuházásai, és abban az időben az öngondoskodás még ismeretlen fogalom. Szomorú tény, hogy az a befizetett járulék, amelyet évtizedekig levontak a dolgozó béréből, egyszerűen eltűnt. Jellemző az MSZP-re, micsoda vad körtáncba kezdett a svéd nyugdíjmodell hallatán. Az átláthatóság és az öngondoskodás példája, ami a jelenlegi akadozó nyugdíjrendszerből alapvetően hiányzik.”