„A földön még nem volt szebb jelenet,
Mint a kis jelenetek összessége
A Klinikák állomásnál ma reggel.
Süt a Nap, és az emberek fölnéznek
A fölöttük elnyúló, közös égre.
Az újságos visszaad, és kacsint,
Egy siető bevár egy sorban állót,
Egy sorban álló olvas, fölnevet:
Egy-egy pillanatra összerázódnak
Két- vagy többszemélyes köztársaságok.
Mennyi viszony, és még mindenki polgár!
A sok külön született közös álom,
Milyen furcsa: elfér a közös égen!
A metróvonal majd kodifikál,
Születik egy kötelező irány,
De reggel még mindenki illatos,
S ott az igazság minden szemfenéken.”