Aggódom

„A Gyurcsány-éra összes gazemberségét feltétel és kritika nélkül kiszolgáló Klubrádió - az ellene irányuló hivatali packázás és a létét folyamatos bizonytalanságban tartó képviselői indítványok eredményeként - mostanra áldozati szerepbe szorult, és úgy tűnhet fel, mint a hazai sajtószabadság egyedüli letéteményese, szimbóluma. Amit a magam részéről szeretnék kikérni magamnak. S amit a hatalom kapitális öngóljaként tartok számon.

A módszeres kormányzati nyomás hatására a visszafogott hallgatottságú, periferikus Klubrádiót sikerült tényezővé fetisizálni, referenciaponttá előléptetni. Elvégre miért is izmozna valamivel a kétharmados kormányzati többség, aminek nincs hatása, befolyása. Teljességgel ésszerűtlen. De mintha ez ügyben nem a ráció mozgatná a döntéseket, hanem az indulat vagy a sértettség, ami ritkán sem jó tanácsadó.

Ha ezért a marketingeredményért fizetniük kellett volna a Klubrádió tulajdonosainak, ingük-gatyájuk ráment volna. Így meg egyetlen fillér befektetés nélkül irányíthatják magukra a figyelmet, fordíthatják maguk felé a reflektorokat, és állíthatnak maguk mellé új és új híveket. A szabadságharcosok ugyanis mindig érdekesek, szimpatikusak és lelkesítőek. És minél beszorítottabb a helyzetük, annál hitelesebbnek is tűnnek.

Ezért lehetséges, hogy riasztó jeleket észlelek magamon. Hogy aggódom a Klubrádióért. Egy olyan médiumért, amellyel létének fenntartásán kívül szinte semmiben sem értek egyet.”