Öngyilkos pénzvilág

"Az új katonai kormányzat ebben a helyzetben mindenekelőtt moratóriumot rendelt el a parasztgazdaságok adósságtörlesztésére, s államkötvényekkel átvállalta a hitelezők kifizetését. A végrehajtás nehézségei ellenére az új agrárpolitika megszabadította a parasztságot a nyomasztó uzsoraadósságtól, melynek kamatai 20 %-tól akár 100 %-ig is terjedhettek! A kormányzat az új termésig rizskölcsönt, majd mezőgazdasági bank létesítésével kedvező hiteleket is biztosított a parasztgazdaságok számára. A távlati célkitűzés a mezőgazdasági termelés fellendítése, az élelmiszer-önellátás megteremtése volt. Intézkedéseivel a katonai diktatúra drasztikus, antidemokratikus belpolitikája ellenére megteremtette tömegbázisát, Pak Csong Hi az ismétlődő „demokratikus” parlamenti és elnökválasztásokon, népszavazásokon rendszerint a vidék, a hagyományosan konzervatív parasztság szavazataival győzött. A kormány többek között farmgazdálkodási, valamint talajjavítási programot is kezdeményezett. Ennek érdekében már 1961 júniusában segély-megállapodást írtak alá az UN Special Funddal és a FAO-val. Megkezdődött a mezőgazdaság villamosítása, a műtrágyagyártás és a mezőgazdasági gépgyártás is. A kormány továbbá szorgalmazta az ellátási, értékesítési és hitelszövetkezetek létrehozását, s rajtuk keresztül is technikát, műtrágyát és hiteleket juttatott a parasztgazdaságoknak, valamint felvásárolta termékeiket. Megjegyzendő, hogy a rizs állami felvásárlási ára évtizedeken át magasabb volt, mint kiskereskedelmi ára, és ez évente növekvő terhet jelentett a költségvetés számára (hasonló gyakorlat élt Észak-Koreában is, a rizsfelvásárlás mindkét országban állami monopólium). Bár az intézkedésekkel sikerült a falusi lakosság és a mezőgazdaság akkori legfontosabb problémáit orvosolni, az agrárkérdés továbbra is a dél-koreai fejlődés, a modernizáció problematikus területe maradt. A nagyarányú iparosítás, beruházások nyomán a falusi lakosság, főként a parasztfiatalok milliói áramlottak a nagyvárosokba. A falvakban a hetvenes évekre már munkaerőhiány mutatkozott, míg a felgyorsult urbanizáció kiélezte az élelmiszerszükségleteket, a lakásigényeket, a szociális ellátás kérdéseit a városokban. Eközben a mezőgazdaság fejlődése messze elmaradt a kitermelő- és gyáripartól, 1962 és 1971 között aránya átlagosan évi 4 % volt, az utóbbiak 18 %-ával szemben. Mindez újabb határozott lépésre késztette a kormányzatot. Erre a problémára keresett választ a Pak Csong Hi elnök által 1971-ben kezdeményezett „Szemaul Undong” – Új falu Mozgalom, melynek célja a mezőgazdasági termelés, egyben a falu modernizálása volt. Az állam adminisztratív, műszaki-technológiai és pénzügyi segítséget, hiteleket nyújtott olyan programokhoz, melyek előmozdították a parasztgazdaságok jövedelmezőségét, korszerűsítették a gazdálkodás színvonalát, javították a parasztság élet- és munkakörülményeit. Széleskörű gépesítési, villamosítási, csatornázási, öntözési, infrastrukturális programokra került sor. A régi szalmazsuppos vályogházakat korszerű pala- és cseréptetős parasztházak váltották fel, kiemelt figyelmet fordítottak a falusi közegészségügyi és kulturális viszonyok javítására, korszerűsítésére. A parasztgazdaságok jövedelme 1970-1977 között közel hatszorosára emelkedett. A nyolcvanas években az ország rizsből ismét önellátóvá vált, a rizspalántázási és betakarítási munkák 80 százalékát már gépesítették."

Mikor múltkor írtam, hogy a piac és a tervezés nem zárja ki egymást, dettó erre gondoltam.

Érted mit akarok mondani? Míg nincs egy államcsőd és a hitelezőink le nem szálnak rólunk, addig nem jöhet a magyar Pak tábornok. Addig itt vegetálunk egy kibaszott Orbánnal.

Blogen, akkor olvass kicsit a Pak féle diktatúráról: http://www.href.hu/x/hr2v Ez az ember inkább volt ns, mint neolib, inkább egy Hitler a szó legpozitívabb értelmében, mint egy agyát a chichagoi zsidóállatok seggében hordó Pinocsettó Pinokkió. Annyi köze van csak a neolibekhez, hogy nem zárkózott be, ahogy egyetlen normális ember sem tenné. Ez lényegében az „irányított kapitalizmus”, az államkapitalizmus vagy a „command economy” egy változata volt, s megvalósításában – különösen a hatvanas években – tevékenyen közreműködtek az amerikai International Development Agency (IDA) szakértői. A katonai kormányzat megőrizte a szabad vállalkozás, a piacgazdálkodás rendszerét, de közvetlen vagy közvetett ellenőrzése alá vonta a kulcsiparágakat, a külkereskedelmet, a bankokat, a legfontosabb projekteket. Az elkövetkező évtizedekben maradéktalanul érvényesült az állam szabályozó, koordináló szerepe az erőforrások, a tartalékok, a gazdaságipénzügyi eszközök mozgósításában, a külföldi segélyek, hitelek elosztásában, és az árpolitika alakításában a központilag meghatározott célkitűzések érdekében. A kormányzat mélyrehatóan és átfogóan kapcsolódott be a gazdasági folyamatok irányításába mind az állami, mind a magánszektor területén. Ezzel az állam, a politikai hatalom vált a gazdasági modernizáció, a gazdaságfejlesztés döntő tényezőjévé Dél-Koreában. A katonai (majd félkatonai) diktatúra („development dictatorship”) s az azt megtestesítő személyi hatalom három évtizeden át meghatározó szerepet töltött be a gazdasági stratégia megvalósításában, a „kis tigris” felnevelésében. A katonai kormányzat, ha kellett, kemény kézzel, drasztikus eszközökkel is biztosította a gazdasági fejlődéshez szükséges társadalmi- politikai „nyugalmat”, stabilitást. Ezt a külföld, a külföldi beruházók is értékelték. Kisebb léptékű, történelmileg csupán átmeneti eredménnyel záruló, de hasonló jellegű folyamat ment végbe Északon is az „államszocializmus” létrehozásával. A gazdaság modernizálásában, szerkezeti átalakításában ugyancsak domináns szerepet játszottak a dél-koreai pénzügyi-ipari konglomerátumok, monopóliumok, közismert nevükön a csebolok (chaebolok) is, melyek kezdetben családi vállalatok formájában8 főként a külkereskedelemben jelentek meg. A későbbiekben a mintegy 50 csebol érdekeltségét kiterjesztette más termelési ágazatokra, s máig ellenőrzi az ipari termelés szinte valamennyi területét. Többségük napjainkban jelentős világgazdasági befolyással bír. A katonai-polgári kormányzat nagy mértékben reájuk ruházta gazdasági programjának, konkrét célkitűzéseinek megvalósítását, és ehhez folyamatos sokoldalú támogatást nyújtott. A csebolok rendszerint 20-50, különböző profilú vállalatot egyesítenek, s szorosan összefonódtak a kormányzattal. A dzaibatsuktól eltérően azonban nem szerezhették meg valamely bank ellenőrzési részvénycsomagját, így csak a kormány által ellenőrzött hitelintézetekre támaszkodhattak. A 80-as évektől a kormányzat fokozatosan korlátozni kezdte a cseboloknak nyújtott kedvezményeket, hogy csökkentse gazdasági befolyásukat, a kilencvenes években, főként az 1997-1998-as pénzügyi válságot követően, a Világbank nyomására, a vezető csebolokat részleges „önfeldarabolásra” is késztette... Figyelj öreg, én hasonló szellemet várok Vonától is a húgymeleg, céltalan, szervezetlen szabad verseny helyett. Ha pedig 20-30 éven belül helyreáll az ország, akkor majd jöhet Ausztria is. De az első és legfontosabb, hogy a kurva hitelezőinket meg a gazdasági életbe való be nem avatkozást és a gazdasági élet spontán, tervezés nélküli fejlődését hirdető majmokat szép sorjában fel kell kötni vagy el kell üldözni innen a jó büdös picsába. Tényleg köszönöm, hogy megemlítetted, ő példaértékű vezető és igazi hazafi volt.