A szólásszabadság baloldali korlátai

„És ugyanígy ütközik bele az egész nyugati baloldal a vallásszabadság és a szólásszabadság állítólag olyannyira védett eszméjébe. Ha Istenről, vallásokról, nemzetről, királyról, jobboldalról, hagyományokról van szó, akkor természetesen tisztelni kell a szólásszabadságot, bármilyen éles is legyen a kritika. A cenzúrázó monarchiák, majd diktatúrák ellen a baloldal azzal a kívánalommal lépett fel, hogy lehessen mindent kritika tárgyává tenni; folytassunk párbeszédet mindenről nyugodtan, nyilvánosan és racionálisan; és akkor is tiszteljük mások véleményét, ha nem értünk vele egyet. Akkor is kiállok a szólásod szabadságáért, ha baromira nem értek egyet veled, á la Voltaire. 

A baloldal önképe tehát arról szólt, hogy van ő, a szólásszabadság bajnoka, és vannak ezek a begyepesedett agyú maradiak, akik úgy látják, van határa a szólásszabadságnak, és nem lehet mindent vita tárgyává tenni. A baloldal az internetben a cenzúra végső legyőzőjét vélte felfedezni, ahol már technikailag is lehetetlen érvényt szerezni bármilyen cenzúrának. Mégsem így lett, mint azt Kína példája mutatja – mindenesetre bizonyos, hogy az interneten nehezebb betartatni a törvényeket, de azért nem törvényen kívüli, pontosabban felüli terület ez. 

De nem is az internet itt a lényeg. A baloldal felszabadítási akciói eleinte cenzúraellenességet igényeltek, a szólásszabadság melletti korlátlan kiállást a hatalom ellenében. Nyeregben, hatalmon (vagy egyszerűen kulturális dominancia esetén) azonban a baloldal hallani sem akar korlátlan szólásszabadságról. Szép sorjában megjelentek a szólásszabadság határait a baloldal számára kijelölő témák, valamint az eleinte a hangnemre vonatkozó politikai korrektség és a gyűlöletbeszéd tiltása (a gyűlöletbeszéd igazi orwelli kifejezés, mindig az 1984 jut róla eszembe), mindez az emberi méltóság védelmében.

A baloldal ellentmondásba került korábbi önmagával. Sőt, aktuális önmagával is. Bárki megpróbálna összehozni egy istenkáromlási törvényt (nem a pakisztáni, hanem az ír fajtából) a nyugati világban, »kiiratkozna a demokratikus közbeszédből«. A keresztények, a többségi nemzetek tűrni kötelesek a gyalázkodást – a szólásszabadság jegyében. A baloldal által megvédeni óhajtott etnikai, életmód- és világnézeti csoportokról azonban csak tisztelettel, újabban pedig csak támogatólag szabad szólni, különben nem vagyunk demokratikusak. De ha obszcén műveket állít ki egy alkotó? A felháborodók nem elég nyitottak, hanem nyilván korlátolt, humortalan keresztények, akik nehezen viselik a kritikát.”