„Azon kiválasztottak, akik pontosan tudják, hogy vannak felsőbbrendű népek, csak a legnagyobb elkeseredéssel beszélhetnek arról a visszafordíthatatlan hanyatlásról, amely Németországot, ezt az egykor uralkodásra hivatott nemzetet, mára oly jelentéktelenné és nevetségessé tette. Hol van a régi nagyság, az eltántoríthatatlan akarat, a konok büszkeség? Sehol. Wagner fiait is rabul ejtette a nyugati dekadencia kiüresedett világa, ahol az erősek szégyellik az erejüket, ahelyett, hogy használnák. (...)
A németek ezzel a buzis önmarcangolással egy időben vezették be a demokráciásdit, amit persze az amerikaiak erőltettek rájuk. A következmény: állandósuló viták és a megosztottság. Nem csoda, hogy az emberek elbizonytalanodtak, és szem elől tévesztették a valódi értékeket. Összesen két lehetőség van. Azok, akik kormányoznak, vagy képtelenek a nemzeti akaratot megtestesíteni, de akkor milyen alapon gyakorolják a hatalmat, vagy egylényegűek a nemzettel, akkor viszont mi szükség van a választásokra. (...)
Szomorú így látni a németeket, de nekünk ki kell tartanunk. Egyes nemzetek elsüllyednek, mások felemelkednek, ez a történelem dialektikája. A megtört gerincű Németországnak leáldozott. Itt az idő, hogy befejezzük Attila királyunk nagy művét, és átvegyük az uralmat Európa felett.”