Ki a f.om az a Gerényi Gábor?

„Az, hogy saját cégünk is lehet, egy eléggé mellbevágóan friss élmény volt, én magam erre addig soha nem is gondoltam – a kockázatokkal nem törődve természetesen azonnal belevágtunk, és Pixel Graphics néven (a cégbíróság először nem értette a nevet, és visszadobta) megalakult életünk első szolgáltató vállalata. Negyedévesek voltunk ekkor, és az egyetem fegyelmi bizottsága egy bejelentés nyomán napirendre vette ügyünket – hallgatói cégalapítás a Műegyetem történetében addig nem fordult elő, így az a biztonságos döntés született, hogy szóbeli figyelmeztetésben részesítenek bennünket (amit aztán később elfelejtettek átadni, véletlenül szereztünk tudomást róla).

A cég egész jól hasított, ott voltunk az éledő magyar médiapiac számos fontos pillanatánál, például közreműködtünk a Nap-kelte elődjében, az első magántévénél, Gyárfás Nap TV-jében az első másodpercektől kezdve, és egyre több alakuló vidéki televízióban is. A tévés szolgáltatások mellett kinőttek más üzleti lábak is eközben, hiszen rengeteg terület nyílt meg frissen a vállalkozók előtt részben a rendszerváltás, részben a párhuzamosan zajló számítógépes forradalom következtében. Mienk volt az első szoftverkereskedés Budapesten, nálunk Windowst, Wordöt, Excelt már akkor lehetett venni, amikor a Microsoft még be sem tette a lábát az országba, 3D animációs stúdiót nyitottunk, hanglemezeket, videóklipeket kiviteleztünk, szóval elindítottunk egy csomó egyre nehezebben kontrollálható folyamatot, párhuzamosan. Egyszerre voltunk fejlesztő, kereskedő és tartalomgyártó cég, és ez a tengernyi üzletág - bár egy ideig a fejlődést szolgálta – őszintén szólva kezdett túlnőni menedzsmentképességeinken.

A céges fejlemények mellett szinte alig vettük észre, hogy sikerült megszereznünk a villamosmérnök-informatikusi diplomát is (részemről néhány hónap halasztással, mert nagyon el voltam havazva valamelyik céges projektemmel.)

A cégcsoporttá bővülő Pixel ebben az időben tehát a média egy csomó területén nem nagyon volt megkerülhető, ráadásul bevonzott egy nagy rakás olyan embert – többnyire a saját, majd az utánunk következő korosztályból –, akik valamit csinálni akartak. Ilyen volt a ma már gigavállalkozó Leisztinger Tamás, aki már elképesztő agy volt akkor is, és mindig, minden percét ki akarta valamivel tölteni, elképesztő agilitással vetette bele magát bármibe, amiből üzlet lehet; ebben lényegesen különbözött tőlünk, az alapítóktól, mi gyakran elvesztünk a szakmai szépségekben. Tamást hamarosan üzlettársunkká fogadtuk, és a mi központunkban volt élete első igazi irodája.

Teljesen más alkat volt az akkor már gigasztár Kovács Ákos, aki a Bonanza Banzai szétrobbanása után keresett meg. Saját stúdiót szeretett volna, ahol megvalósíthatja a saját zenei ötleteit – ezt eléggé gyorsan meg tudtuk oldani, de itt nem álltunk meg, hosszú közös munka követte a felvezetést, és egy remek barátság. A színpadon akkor még kőkemény Ákosról ezidőtájt kevesen tudták, hogy a magánéletben elképesztően sajátos humorú, vicces alkat, akivel remekül lehet együtt dolgozni.”