A liberális kétségbeesésről I.

„A társadalom azonnali megjobbításának lehetősége – szokványos baloldali eszközökkel, tehát vérrel és puskaporral – nem sikerült, és elmúlt a harmadik világ-biznisz is, amelyben mindenki felszabadultan, a frissen kivívott szabadság boldog önfeledtségével gyilkolta a másikat. A romantikus gerillamozgalmak, mint a Tupamaros vagy a Macheteros közmegelégedésre áttértek a szolid kokainbizniszre, és fürödtek a vidéki mezőgazdálkodás bukolikus örömeiben. A helyzet kezdett katasztrofálissá válni. A baloldaliság ezen közvetlen, őszinte vonulata kiment a divatból, ahogy a hajdan daliás bajnokok is megöregedtek némileg.Paradigmaváltásra volt szükség. Mivel a forradalmilag felhevült ifjakból többnyire középkorú bizniszmenek lettek valamilyen multi-cégnél, eljött a liberalizmus kora. A közvetlen erőszakról való lemondás megmutatta, hogy vajmi kevés különbség van az addigra jócskán eltorzult liberális elvek és a baloldali megfelelőik között. A maradék kombattánsokat felszívták az éledező környezetvédelmi mozgalmak, a rohamrendőrökkel folytatott harcot felváltották a nagyszabású atomerőműhöz-láncolások – végül is mindegy, hogy miért verekszünk össze a rendőrökkel, csak ne unatkozzunk. A kommunista kísérlet összeomlása további lehetőségeket rejtett magában, megnyitotta az utat a baloldali eszmék emancipációjához – a halottak ugye már nem fenyegetőek.

Úgy tűnt, minden rendben van. Az ütődöttebbeket ez már a történelem végéről és a liberális demokráciák végső győzelméről való ábrándozásra serkentette. Mindez azonban túl későn történt. Mind a liberalizmus, mind a marxizmus nagy öregjei meghaltak már – az utolsó igazi dogmatikus marxista, aki még említésre méltó volt, Althusser 1990-ben. Halottak a frankfurti iskola nagyjai, és halottak, avagy nagyon öregek a dekonstrukciós fekete-misék celebrálói, a posztmodern prófétái is.

Miközben általánosan győzni látszik az átlagos libsizmus, elfogyni látszik a szellemi muníció, és nincs aki újat szállítson. A »szabadság«, az »igazságosság« és a többi intellektuális ábránd üresnek bizonyul, és nincs, aki tartalommal töltse meg őket. A hivatalos ideológiává válás paralizálja az amúgy szárnyaló balliberális szellemet, mert nem egyszerű hivatásos lázadóból hivatalos lázadóvá válni.”