Egyenes élek - A józanság lázadása

„A punk megjelenése magában hordta a folytatás lehetőségét. Olyan folytatásét, amely megőrzi a punk radikális hangnemét és a haragot a világgal szemben, de a punkra jellemző ellentmondást a végletekig feszítve fel is oldja azt. Arról van szó, hogy miután a punk a korábbi ifjúsági ellenkultúrák (amely a '60-as években maga a Counter Culture volt) felszabadításért, szabadosságért, még több és több emancipációért, korlátlanságért lázadozó törekvéseit kiforgatta és a nihilizmusig radikalizálta - amelynek során megkérdőjelezte az emancipációk értelmét, megtagadta a haladást, és hatályon kívül helyezte a jövőt is! -, a punk után következő zenei-szubkulturális hullám megőrizve a harag, a düh, a világban való kényelmetlenség és a társadalmi frusztráció érzéseit, pozitív irányba lépett tovább. Az amerikai hardcore nem csak a "második brit invázió" ellen jelentett reakciót, hanem az egész addigi ellenkultúra örökségével szemben is fellépett, azaz az ellenkultúrán belül lett ellenkultúra. Lázadás a lázadásban. Így az sem véletlen, hogy a hardcore kialakulásakor azonnal létrejött egy olyan életmód-filozófia is, amely teljes mértékben szembe ment a '60-as évek szabadosságával és a '70-es évek punkrock-közegének önpusztító gyakorlatával. Mindehhez két vallásos irányzat adott etikai alapot: az amerikai puritanizmus szekularizált változata és a Krishna-tudatú közösség normavilága.

A Woodstock-utáni ifjúsági ellenkultúrák közül a punk meghaladta a '60-as évek követeléseit, amivel beteljesítette azt a több évtizedes folyamatot, amely valamikor a II. világháború után indult el. Az ifjúság önálló társadalmi réteggé, külön kultúrává formálódása és életkori sajátosságai mellett ebből fakadó igényeket, sőt követeléseket támasztó közeggé válása befejeződött. Egyúttal végéhez érkezett az az út is, amely a valami ellen való lázadás töredékeiből építkezett, hogy a '70-es évekre egy olyan fellépéssé változzon, amely kifejezi a fennálló világgal szembeni reménytelen haragot, a haladás aktuális változataival való elégedetlenséget, a politikai és társadalmi körülmények teljes elutasítását, és birtokolja az unalom, a szürkeség és a kilátástalanság elleni aktív rombolás beszűkült tudatállapotát, amely nem csak a létező tagadásával, hanem már-már a tagadás tagadásával terhes. (...)”