„Az MSZP és sajtója – így a Népszabadság, a rákosista vérkorszak szócsövének, a Szabad Népnek a jogutódja – kínban van. A nem elrejthető lóláb ismét kilóg, ha éppen az érintett védi az egykori szovjet birodalmi satrapák 1990-től Washingtont imádó, neoliberálissá vedlett csapatát, köztük saját magát. Ez a csapat olyan miniszterelnököket adott az országnak, mint az ’56-ban a megszállók és helyi elnyomók ellen felkelő nemzettel szemben álló oldalt géppisztollyal védő Horn Gyula, a D–209-es fedőnevű Medgyessy Péter, vagy a KISZ-vezér Gyurcsány Ferenc. (...)
A mostani tervezetnek van egy elfogadhatatlan része. Az, amelyik kifejezetten megtiltja, hogy az 1990. május 2-át megelőzően az életüktől vagy szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottaknak pénzbeli kárpótlás legyen adható. Elképzelhető lett volna ugyanilyen törvény Németországban a nemzetiszocialisták áldozatai ügyében? Hogyan képzelhető el egy biszkui nyugdíj lefaragása anélkül, hogy a Kádár-rendszerben tíz évet börtönben töltő egykori politikai fogolynak többé ne ötvenezer forintos nyugdíjon kelljen tengődnie? Néhány száz, még néhány évet élő emberről van szó. Épp azoktól sajnálná a csekély kiadást a kormány, akik önfeláldozó kiállása nélkül abból a korszakból ma semmire nem lehetnénk büszkék?”