Ki nyeri a nyarat?

„A téli-nyári szünidő papírforma szerint a mindenkori kormánypártokra jelent nagyobb veszélyt. Szerintem ennek két oka van. Az egyik, hogy a kormányzati munkát végző vezetés szükségszerűen több időt tölt munkával, nagyobb a stressz év közben, így talán nagyobb a szünidei rekreációval együtt járó belassulás mértéke is. A másik pedig, hogy a szabadságolások idején a legyengülő vezetői karok kormányzati felelősség birtokában sokkal nagyobb eséllyel tudnak komolyat bakizni, könnyebben generálnak a riválisnak kedvező támadási felületeket. Elmegy a főnök, aki jó esetben átlátja a folyamatokat, és érti az egyes lépések politikai hatásait is. Ott maradnak a helyettesek vagy az ő helyetteseik, akik már sokkal inkább saját szakmai világukba zárva élnek, és nem érzik a veszélyt például abban, hogy egy előkészület alatt álló új Munka Törvénykönyve szöveget minden kecmec nélkül kitegyenek az internetre. Hogy erről a konkrét esetben történetesen egy helyettes döntött-e, azt nem tudom, de máskor, a szocik idejében is megfigyelhető volt, hogy nyáron politikailag teljes tévutat jelentő szakmai viták indulnak be – ha jól emlékszem, 2005 nyarán gomolygott egy ilyen ügy az ingatlanadó ötletéről. (...)

A kormányzó pártszövetségre a legnagyobb veszélyt leginkább saját maga jelentette a Munka Törvénykönyve üggyel, ugyanakkor sikeresen napirenden tartotta az államadósság keletkezésének témáját a parlamenti albizottsággal és a korábbi kormányfők büntetőjogi felelősségét firtató nyilatkozatokkal. Ebből még persze nem következik, hogy nyarat egészében is meg tudják nyerni. Ahogy már az előző posztban írtam (és azóta rosszabb lett a helyzet!), egy végletesen elszabaduló válság kezelését nehezen úszhatja meg bármilyen kormányzó erő komoly veszteségek nélkül. A verseny még tehát nyitott, érdemes minden szereplőnek észnél lenni, nem túl messze utazni.”