„Szíria a mediterrán kultúra egyik legfontosabb központja, népe műveltebb és világlátottabb, mint sok más arab országé. De ez az állam is egypárti-családi diktatúrában él fél évszázada. A szíriaiak négy hónapja tüntetnek ez ellen. A rendszer már legalább kétezer polgárát ölte meg. Megdöbbentő a rezsim embereinek kegyetlen elszántsága. Szíriában a biztonsági erők és a hadsereg irányítása az országban egyébként tízszázalékos alavita kisebbség kezében van. Övék a gazdaság legzsírosabb része is. Alaviták a kormányzat különítményesei, rettegett civil ruhás gyilkosai. Bármi áron, bárkinek az élete árán is, védik a fennálló hatalmat. Halálosan retteghetnek, mi történne egész közösségükkel, ha a hatalom a többségi szunniták kezébe jutna. A félelem olyan erős, hogy megtorpedózta a kiegyezési próbálkozásokat a kormányzat részéről is.
Líbia elhúzódó és nehéz megoldást ígérő polgárháborúja intő példa a világnak: ne lépjen fel így Szíriában. De lehet-e tétlenül maradni, miközben a szír hatalom saját polgárait öli? Rettenetes a dilemma, s a nemzetközi közösségnek láthatóan nincs rá jó megoldása. Az ENSZ BT-től csak egy elítélő nyilatkozatra tellett. Az oroszok, a kínaiak nem szavaznak meg diktatúrákat elítélő határozatokat. Veszélyes precedens lenne.”