Az istentelenül nagy állam és barátai

2011. július 04. 08:33

A kommunizmus istentelenség és a Nagy Államba vetett hit.

2011. július 04. 08:33
Molnár Attila Károly
Molnár Attila Károly
ReaganBudapest

„Majd Reagan rátért a leszerelési tárgyalásokra: »A valóság az, hogy az erő révén lehet békét szerezni.« Miközben imádkozunk, tudatosítsuk – mondta Reagan –, hogy a totalitarizmus »a gonosz fókusza a modern világban«.

A kommunizmus istentelenség és a Nagy Államba vetett hit.

És itt visszatért belpolitikai vitapartnereihez, de élesebben fogalmazott róluk, mint a beszéd elején. A nukleáris befagyasztást pártolókat az agresszív és amorális ellenféllel szemben egyszerűeknek és álmodozóknak nevezte.

A C.S. Lewis Csűrcsavar levelei-nek »Második Előszavából« (1960) vett idézet (nem található a magyar kiadásban) kétértelmű: nem világos, hogy a szovjet vagy az amerikai elitre is vonatkozik-e. »A legnagyobb gonoszságot nem mocskos bűnbarlangokban követik el, amiket Dickens szeretett leírni. Nem is koncentrációs- vagy munkatáborokban. Azokban a végeredményt látjuk. Hanem tiszta, szőnyeggel borított, meleg és kellemesen megvilágított hivatali szobákban fehérgalléros, manikűrözött és simára borotvált csendes emberek, akiknek nem kell felemelniük a hangjukat, találják ki és adják parancsba azt.«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
crm114
2011. július 04. 13:46
"A nukleáris befagyasztást pártolókat az agresszív és amorális ellenféllel szemben egyszerűeknek és álmodozóknak nevezte." '86-ban Reykjavíkban akkor ő mi volt?
izsák
2011. július 04. 11:27
Még mielött szenté avatnánk Reagant, csak azert mert nem szivlelte a szekularizaciót, ne feledkezzünk el hit és a kommunizmus elleni harc hevében elkövetett rémtettekről sem: - Kambodzsai Khmer rezsim támogatása - Nicaraguai és hondurasi mészárlások - Afgán szeparatisták felfegyverzése és támogatása - stb
izsák
2011. július 04. 11:27
Még mielött szenté avatnánk Reagant, csak azert mert nem szivlelte a szekularizaciót, ne feledkezzünk el hit és a kommunizmus elleni harc hevében elkövetett rémtettekről sem: - Kambodzsai Khmer rezsim támogatása - Nicaraguai és hondurasi mészárlások - Afgán szeparatisták felfegyverzése és támogatása - stb
korona
2011. július 04. 10:16
Az okosan gondolkodók, ha van miből, megvásárolják maguknak a történelmet, a jelent lefizetik, de balgán cselekszenek, ha jövőért pénzt adnak, mert az olyan, mintha kidobták volna az ablakon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!