A Fidesz nagy választási fazeka

„A Fidesz tervezett választási reformja ezt a - még bőven elfogadható mértékben - aránytalan rendszert tenné még aránytalanabbá, a választók szempontjából még igazságtalanabbá. (...) Ez az új rendszer nemcsak jelentősen torzítaná a parlamenti erőviszonyokat a pártok valós társadalmi támogatottságához képest, hanem visszafogná a demokratikus versengés hatékonyságát és korlátozná a szabad választás lehetőségét. Egyrészt közvetett módon, mert - például a szükséges kopogtatócédulák gyűjtési idejének leszállításával - csökkentené a megmérkőző pártok lehetséges számát. Másrészt közvetve, hiszen a kisebb pártokat ez a szisztéma arra ösztönzi, hogy azok a rendszer jellegéből adódó veszteségeiket taktikai szövetségek megkötésével próbálják meg minimalizálni. Így a választópolgár a szavazócéduláján eltérő programmal rendelkező pártok féltucatja-tucatja helyett legfeljebb két-három alkalmi szövetség közül választhat, leginkább pedig csak arról dönthet, hogy le akarja-e váltani a kormányt vagy sem. (...)

De az új szisztéma káros hatásai nem is annyira a szavazáskor, hanem utána jelentkeznének. Mivel csökken az új szereplők esélye arra, hogy jelentősebb parlamenti tényezővé váljanak - a közvélemény pedig csak akkor figyel oda igazán  egy ellenzéki pártra, ha az reális kihívóként tud megjelenni -, ez azt is jelenti, hogy a régi, pozícióban lévő szereplőknek nem, vagy alig kell tartaniuk az új kihívóktól. Ez pedig óhatatlanul a politikai elit elkényelmesedéséhez vezet. A magát biztonságban érző elit köreiben könnyebben uralkodik el a hatalmi arrogancia és a korrupció, kisebb kockázattal nagyobb visszaéléseket követhetnek el, hiszen nincsen, aki számon kérje őket. Bár elsőre úgy tűnhet, ez az állapot a hatalom sáncain és a Parlament falain belül lévők számára kifejezetten kívánatos, az egészséges, valódi verseny hiánya rájuk nézve is rendkívül veszélyes. Mert az új kihívók, új arcok, új eszmék legalább arra kellenének, hogy »edzésben tartsák« és jobb teljesítményre sarkalják, illetve korrekciókra szorítsák a régi elitet. Enélkül a társadalmi elégedetlenség nem egyszerűen csak a régi elitnek adott kisebb pofonokban és kisebb figyelmeztetésekben fog magának utat találni, hanem szelepek hiányában akár a teljes elitet elsöpörheti.

Utóbbi nyilván kevesek számára tűnhet most egy valószínű forgatókönyvnek, pedig érdemes lenne azt is észrevenni, hogy a tervezett reform elfogadására milyen politikai környezetben kerülhet hamarosan sor. A bizonytalanok elképesztően magas és növekvő aránya a közvélemény-kutatásokban ugyanis azt mutatja, hogy a választópolgárok egyre nagyobb része, egyre elégedetlenebb a jelenlegi pártokkal. Tehát az új politikai szereplők, illetve a politikai elit megújulása iránti igény a Jobbik és az LMP parlamentbe juttatásával sem tűnt el, sőt. Az Áder János által jegyzett koncepció viszont azzal, hogy mesterségesen növeli a beágyazott, régi pártok előnyét és még nagyobb hátrányba hozza az új kihívókat, mintha szándékosan ennek a tendenciának a lehetséges következményeit próbálná meg adminisztratív úton semlegesíteni. Ez pedig elképesztően veszélyes, mert a választói akarat előbb-utóbb minden akadály ellenére is utat fog magának találni, csak az nem mindegy, hogyan. Persze igaz, hogy a választói igényeket ideig-óráig lehet korlátozni - de legfeljebb úgy, ahogyan a forrongó fazékra is rá lehet szorítani egy darabig a fedőt. Nagyon nem tanácsos ezzel megpróbálkozni.”