„Szombat délben a somlyói mise közvetítésén elnéztem a sok frissensült zarándokot, köztük olyat, aki még nagyban az MSZMP-ben tolta a rendszer szekerét, amikor én már Böjte Csabával jártam a gyergyói hegyeket. Kár, hogy a somlyói pünkösd lassan olyan lett, mint az éjféli mise a Mátyás templomban a nyolcvanas években, amikor a gazdag és menő budai fiatalok körében trendi programnak számított.
Jövőre lesz 30 éve, hogy 16 évesen először mentem Erdélybe. A kakaó, kávé, cukor, olaj, biblia, vagyis a szokásos csempészáruk, amiket vittünk, hamar gazdára találtak, minket pedig kézről kézre adtak a csíki magyarok. Csaba azon a nyáron, pár nappal az érkezésünk előtt felvételizett a szemináriumba, 18 éves, vékony gyerek volt, akiről már akkor valahogy sejteni lehetett, hogy nem egy átlagos élet áll előtte. Sülve-főve együtt voltunk, ő mutatott meg mindent közel s távol a környéken, amit csak lehetett, meg azt is, amit nem, a középloki csángó zenész bácsitól a Sötét patakon át a Békás szorosig. A mai napig élesen emlékszem arra az éjszakára, amikor a sátorban hajnalig a szokásos 'medve kontra turistasátor' történetekkel kábított.
Rá pár évre gimnáziumi barátaimat vittem vissza, aztán mentünk egyetemi tanárommal és barátokkal is a Fekete tavi vásárra, ami megint más volt. Aztán persze minden megváltozott, és az elmúlt évtizedekben Csaba ismert ember lett, ritkán látom, akkor is inkább Pesten. Ha van olyan, hogy élő szent, akkor ő az.”