„...
Ám ezek a nagyszerű történések sem nyújtanak egyértelmű garanciát arra, hogy holnaptól a demokraták, akárcsak a ’89-es demokraták némileg szűkebb körének élete, csupa móka és kacagás lészen, s küszöbön állna az örökös béke és boldogság, a széthúzás ütötte fel fejét soraikban, ami nagyon hasonlít a féltékenység zöld szemű szörnyéhez.
Mondta is a demokraták legdemokratábbja, Gyurcsány Ferenc, hogy a beijedt régiek folytatnak hatalmi harcot, mert félnek, hogy egyszer vége lesz a nagy túlélésnek, s a főnök mellett menniük kell nekik is. Ezek a régiek mindenkit kiszolgáltak, csak hogy pozícióba maradhassanak, mert az a képzetük van, hogy ők a baloldal, ők a párt. De ez nem igaz ám, mondta a legdemokratikusabb demokrata, ezért van új egységre szükség a pártban, amelynek szellemében már meg is alakult a Demokratikus Koalíció nevű platform, természetesen az ő vezetésével, s amely tömörülés oly nagyon szívén viseli az új egység kérdését, hogy még a pártszakadást sem tartaná túl nagy árnak érte. Első lépésként egy pártszavazási kezdeményezéssel rukkolt elő a platform, amelynek részletei még nem tisztázottak, de annyi már a puszta felvetés nyomán kiderült, hogy az MSZP jelenlegi formájában nemcsak a kormányzásra alkalmatlan, hanem az ellenzéki szerepre is.”