Logikailag kizárt

„Ha visszagondolunk a néhány hónappal ezelőtti politikai vitákra, még élénken emlékezhetünk arra, hogy sokan voltak olyanok, akik ettől a ciklustól valami nagyon mást vártak. Féltek vagy reméltek, de abban egyetértettek, hogy ami most jön, az minőségében lesz más, mint a korábbiak. (...)

Mára egyre világosabb, hogy ez a kormányzati ciklus legfeljebb mennyiségi értelemben tér el a korábbiaktól. A sokat emlegetett kétharmad valóban új helyzetet teremtett: sokkal több kihagyhatatlannak gondolt lehetőséget és egyben sürgetőnek érzett kötelességet adott a kormánypártok kezébe. Ugyanakkor arra természetesen nem lehetett alkalmas, hogy megvédje a kabinetet azoktól a veszélyektől, amelyekkel a korábbi kormányoknak is szembe kellett nézniük. A hamarosan első születésnapját ünneplő második Orbán-kormányt sem kerülhették el a politikai öngólok, a ki nem kényszerített hibák, az összehangolatlan és össze-vissza beszédek, mint ahogy minden retorikai kísérlet ellenére sem léphetett ki a gazdasági és társadalmi kényszerek, azaz végső soron a valóság köréből. Sőt: minél inkább megpróbálta, annál kényelmetlenebb lett a szembenézés, és annál kellemetlenebb a választói felismerés és csalódás.

Tiltakozások, tüntetések, követelések, csalódások, erős szavak. Ugyanott vagyunk, ahol korábban mindig: ideig-óráig lehet még próbálkozni a visszamutogatással és a látványpolitizálással, de minden nappal egyre világosabb lesz, hogy visszavonhatatlanul bekövetkezett a kormányzás varázstalanítása. Mindez persze nem azt jelenti, hogy végérvényesen eldőlt volna az Orbán-kormány sorsa, de azt igen, hogy jövője, kilátása egyre kevésbé a 2010-es elsöprő győzelmét eredményező tényezőkhöz kötött, azoktól függ, hanem sokkal inkább attól, hogy képes lesz-e érezhető pozitív változásokat elérni a választók számára lényeges kérdésekben és területeken.”