„Hoffmann Rózsa ténykedését - mint a Heti Válasz oktatási kérdésekre delegált újságírója - egészen a közelmúltig nagy rokonszenvvel figyeltem, és hajlamos voltam a megnyilatkozásait komolyan venni. Az államtikár szavait hosszú szakmai múlt, kikezdhetetlen emberi tisztesség és az oktatás iránt érzett szeretet hitelesítette. Ezen a ponton azonban mégiscsak kibújik belőlem a rejtőzködő, pokornista kisördög.
Tulajdonképpen gondol-e az államtitkár asszony egyáltalán bármit a felsőoktatásról? Mármint úgy komolyan. Hol van az a koherens szempontrendszer, szakmai zsinórmérték, amely mentén ezek a félig végigvitt, majd elejtett döntések megszületnek? Egy lelkiismeretes szakújságíró végigelemzi az első koncepciót, aztán végigelemzi a másfelediket, majd elkezdene gondolkodni a legutóbbin, ami ugyan ellentmond az eddigieknek, de nyilván szólnak mellette érvek. Majd egyszercsak kiderül, hogy »hatástanulmányok kellenek«. Erre vajon miért két héttel a koncepció megírása után jön rá az államtitkárság? És az elmúlt egy évben miért nem sikerült elvégezni a hatásvizsgálatokat?
Arra gondolni sem merünk, hogy pusztán annyi történt, Hoffmann Rózsa megijedt a Szalay utca ablakai alatti diáktüntetések lehetőségétől.”