„Szanyit leleplezték, szembesítették a tényekkel, erkölcsileg megsemmisült, politikai gátlástalansága, emberi cinizmusa nyilvánvalóvá vált (lényegében megvonta a vállát), ám sem ő, sem pártja nem sietett levonni az ilyenkor kötelező konzekvenciákat. Miért is tették volna? Szanyi ritka madár, egyéni listán került a parlamentbe, napjainkban a párt egyik erős emberének számít, aki nemrégiben még Gyurcsánynak mutatta az ajtót nagy vagányul. Vajon most Szanyinak ki és mit mutat a Jókai utcában! A frakció miért tenné, hiszen tagjai a mandátumukat afféle üdülési csekként használva négy évig a helyükre betonozva ücsöröghetnek a parlamenti patkóban. A pártkonszolidáció közepette miért keresnék maguknak, vagy a pártjuknak a bajt? Még ha immár a laikusokban is felvetődik kérdés: ez a politikai baloldal vajon miként lesz képes Szanyival, Szekeressel, Lendvaival, Kováccsal, Hillerrel, Juhásszal, Kiss Péterrel és más elhasználódott pártveteránokkal hitelesen megszólítani azokat, (így a pártretorikában mostanában sokat emlegetett cigányokat, szegényeket), akikkel csak a médiapolitizálás és politikai frázisok szintjén törődnek, s valójában – mint azt a Szanyi-ügy is jelzi – fütyülnek rájuk? (...)
Az, hogy Magyarországon a hangzatos kormány-nyilatkozatok ellenére az állam (politikai akarat) nem képes (nem tudja?, akarja?) megvédeni a rendet, az emberek biztonságát, nem újdonság. Az viszont már dermesztő jövőt fest elénk, hogy miközben a szociális válság mélyülésével lassan tarthatatlan állapotok kezdenek kialakulni egyes falvakban, községekben, kisvárosokban, a megoldást a helybéliek paramilitáris magánszervezetektől várják, mert ezek legalább felkínálnak valamiféle megoldást, igaz nem is titkolt rasszista indíttatással. S hivatalos részről mindezt tűrik, tudomásul veszik, ami felér a biztatással. Szanyi átverése és lebukása most azt is bizonyította, hogy az üggyel komolyan a magát baloldalinak mondó ellenzék sem akar foglalkozni. Csupán a politikai hasznot akarja minden párt bezsebelni – az emberek bőrére játszva.”