Jó, jó, de mi jön Líbia megbombázása után?

„A nyugati koalíció legfőbb dilemmája az: hogyan vessen véget a líbiai harcoknak, ha nem akarja, hogy más köntösben, de újratermelődjenek a problémák? A Bush-féle külpolitikától folyamatosan elhatárolódó, ugyanakkor lényeges pontokon azt továbbvivő Obama lényegében két napon belül bonyolódott bele eddigi legnagyobb ellentmondásába: egyrészt a harcok februári kirobbanása után közölte, Kadhafinak mennie kell, másrészt folyamatosan hangsúlyozza, hogy nem küld csapatokat, a fellépés csak egy konkrét feladatra vonatkozik. A szó, amit az elnök keres: a »rendszerváltás«, sőt a nemzetépítés, de ezt nem mondhatja ki, mert akkor ő is átkos neokonná válna. David Cameron őszintébb volt, ő azzal vágta át a gordiuszi csomót, hogy közölte: ha Kadhafi eltávolítása szükséges a civil életek megmentéséhez, akkor azt meg kell lépni. Igen ám, de ez a levegőből nem biztos, hogy menni fog… (...)

A közvélekedéssel ellentétben Irak ügyében 2003-ban valójában már nem kellett újabb ENSZ-határozat, most viszont nagyon is sürgős lenne. Olyan új ENSZ-felhatalmazásra van szükség, amely lehetővé teszi a nyugati hadseregek szárazföldi jelenlétet Líbiában, ameddig csak szükséges – remélhetőleg csak az első szabad választásokig. Az elmúlt hetekben hihetetlen bátorságot tanúsító líbiai polgároknak szabadságra és demokráciára van szükségük, nagyfokú cinizmus lenne rögtön a felszabadításuk után magukra hagyni őket.”