„Jól emlékszem arra a sötét és botrányos 1992. október 23-ra - a jól megszervezett Kossuth-téri söpredék első árpádsávos bemutatkozására -, amikor kifütyüléssel, artikulátlan üvöltözéssel megakadályozták, hogy ő, 56 hőse elmondhassa ünnepi szavait. Ott állt fenn a parlament lépcsőjén és arcán nem egyéb, csak valami mélységes szomorúság látszott. Embert nagyobbnak s nagyszerűbbnek még soha nem láttam, mint Göncz Árpádot megaláztatása pillanatában.
Elnökünk - mindig így fogjuk nevezni és mindig így gondolunk rá - oly sok munkás évvel és erőfeszítéssel a háta mögött nem pihen meg, s mint egész életében, ma sem hajol meg az erőszak és a törvénytelenség támadása előtt. »A kormány... visszaélve parlamenti többségével, módszeresen leépíti a demokrácia fék- és ellensúlyrendszerét, eltörli az alkotmányos korlátokat és a kormányzópárt uralma alá hajtja az összes hatalmi ágat, a független intézményeket és a sajtót« - áll abban a néhány hete kibocsátott közös nyilatkozatban, amelyet a magyar értelmiség színe-java mellett többek között aláírt a lengyel politikai ébredés világhíressége, a történész-lapszerkesztő Adam Michnik, vagy a kommunista elnyomás elleni harc szimbólumává lett volt csehszlovák, majd cseh államelnök Vaclav Havel. Az ő nevük mellett természetes módon ott találjuk Göncz Árpád aláírását is.
Tisztelt Elnök Úr, kedves jó Árpi bácsi! Kívánjuk, hogy a gondviselés adjon Neked még sok munkás esztendőt. Kérünk Téged, maradjál meg annak, aki számunkra mindig is voltál, legyél ezután is politikai és emberi példaképünk.”