Orbán és a lehetetlen

„Alighanem a »Merjünk nagyot gondolni!« mottójú nyilatkozatgyűjteményébe szánta Orbán Viktor azt a mondatot, amelyet a Wall Street Journal közölt tőle. Ebben ez állt: »Világossá kell tennünk, hogy… az állami nyugdíjalap nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit a nyugdíjjárulékokból beszed«. (...)

Ha Orbán meghirdeti, hogy a magyar nyugdíjak kizárólagos fedezete a járulék lesz, akkor – pályafutása során nem először – a lehetetlenre vállalkozik. A puszta formállogika súgja nekem, hogy olyan, akár tragikusnak is mondható foglalkoztatottsági szint mellett, mint amilyet ma Magyarországon tapasztalunk (55,3%), neki sem sikerülhet az, amire a németeknek messze jobb kondíciók mellett reményük sincs.

Ami nem jelenti, hogy a magyar kormánynak nincsen mozgástere. Van, de ez a tér aknamező, mint mindenütt. Én történetesen a februárra ígért reformprogramban nem annyira parancsokat és fenyegetéseket szeretnék látni (»senki nem mehet korhatár előtt nyugdíjba«, »felülvizsgáljuk a rokkantnyugdíjasok jogosultságait« stb.), mint inkább hatástanulmányokkal alátámasztott válaszokat a mit tegyünk, mit tehetünk típusú kérdésekre. Az olyanokra, mint például: emeljük-e tovább a nyugdíjkorhatárt? Csökkentsük-e a nyugdíjak mértékét? Növeljük-e az aktív dolgozók adóit, járulékait, befizetéseit, akár a munkabérterheket is? Kombináljuk-e ezt a hármat, s ha igen, mi módon? Mindhárom változat megszorít, s ez elől hosszú távon nincs menekvés, csak halogatás. Választási-politikai értelemben a nyugdíjak visszanyesése a legkockázatosabb, de a ciklus elején megtehető. Az aktív dolgozók (és munkáltatók) további terhelése viszont nem csak kockázatos, életveszélyes is.”