„Graffitiket mázoltak a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének kerítésére. A hírt minden román hírügynökség közölte – igaz, eléggé szűkszavúan. (...)
Az egyik magán hírügynökség honlapján olvasni: »Ez az első jó hír mára«, no meg az, hogy »Halál a magyarokra, ezt kívánom, míg ki nem szállnak a kormányból, halált a magyarokra«. Míg az első beszólás akár szórakoztatónak is mondható, a második aggasztó. Aggasztó egyrészt azért, mert még mindig vannak olyan románok, akik hajlamosak minden bajukért a magyarokat okolni. Másrészt azért aggasztó, hogy a véleményüknek nyíltan hangot adhatnak, teret biztosítanak számukra. A sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága mögé takarozva nem kellene, nem szabadna gyűlöletet szítani, népcsoportok kiirtását követelni. Az egyik népszerű hírtelevízió honlapján is számos gyűlölködő hozzászólás olvasható. Többek között az, hogy a románoknak semmi közük a mázoláshoz, hiszen a magyarok semmitől sem riadnak vissza azért, hogy áldozatnak tüntessék fel magukat. S előjöttek a korábban elfeledettnek hitt érvek is, miszerint a restitúciós törvények alkalmazása révén a magyarok Erdélyt akarják ellopni a románoktól, hogy a hunok utódai a székelyek, akik tulajdonképpen románok. Más azon a véleményen van, hogy a szóban forgó graffiti igazi műalkotás.
S nem marad el az ellenreakció sem: egy magyar nevű bejegyző – kevés kivétellel – tolvaj és buta nemzet tagjainak nevezve a korábbi bejegyzések szerzőit, megjegyezve, hogy nem lenne semmi keresnivalójuk az Európai Unióban.”