„A fáklyával felvonuló egyetemisták azt tartják nemzedékük sajátosságának, hogy ők az elsők, akik jogállamban nőttek fel - nem, mondjuk, az elsők, akik szabadságban -, és úgy érzik, hogy ezt egy posztkádári szocializációjú társaság most el akarja venni tőlük. Mármost a regnáló posztkádáriak vagy részei a jogállamnak, és akkor súlyos bajok vannak a jogállammal - vagy rajta kívül állnak, és akkor szintén súlyos bajok vannak vele, mert végzetesen kevés saját felszámolásának a megakadályozására.
Nem, nem csatlakozom azokhoz a féleszűekhez és bunkókhoz, akik szerint Alkotmánybíróságra igazából már nincs is szükség, és a jogállam meg az állítólagos védelme csak túlfinomult értelmiségiek rokokó kedvtelése, a forradalmi nép mást akar. (Egyébként tényleg mást akar, sőt nagyon halvány elképzelései vannak arról, hogy a jogállamot, pláne a »jogállamiságot« eszik-e vagy isszák.) De azt se hiszem, hogy a politikai jóvilágnak pont a jogállam a szinonimája, főleg abban a változatában, ahogy Magyarországon húsz éven át fennállt. Szerintem nem akkor jön el a jóvilág vége, ha ez a sajátosan magyar szerkezet összedől, mert az Alkotmánybíróságot szétlövik.
A katasztrófa már rég tart, és egyik eleme pontosan annak a hatalomnak a félreértése, amit a "jogállamiság" magas klérusa a kezébe kapott. (...)
A jó kormányzásnak, a tisztességes politikusi magatartásnak a mai demokráciákban nem a »jogállamiság« a mércéje, hanem a gyakorlati siker vagy sikertelenség a próbája. Aki láthatóan tisztességtelen, zsarnoki vagy rosszul kormányoz, az emberileg elviselhető időn belül megbukik vagy parlamenti szavazás útján, vagy választáson. Ennek pedig nem az a feltétele, hogy egy alkotmánybíróság vagy más bölcsek tanácsa folytonosan figyelje a kormányzó hatalmat, mikor tesz rossz fát a tűzre. Hanem hogy a többpárti parlamenti elit - az összefonódott törvényhozó és végrehajtó hatalom és ellenzéke - egészében képes legyen az önkorrekcióra. Máshol képes, nálunk nem.”