Világok harca

„Háborús terep ma Magyarország, vak, aki nem látja. A világ nagy frontjai találkoznak itt. Kis, könnyen bevehető állam ez, átmeneti gazdasággal, fél lábbal Nyugaton, a másikkal Keleten, térdig a sárba ragadva. A lelke egyik fele bátor és hittel teli, a másik örök vazallus és kétfilléres áruló. Ideális terep tehát mindenféle kísérletezésre.

Majd két évtizede a neoliberális gazdasági modell próbaüzeme zajlik itt. Tízmillió laboratóriumi nyúl nevében jelentjük, a kísérlet megbukott. Gazdaságilag mindenképpen, hiszen négy év patrióta, jobboldali kormányzás kellett az első, Horn–Bokros–Medgyessy-féle próbálkozás helyretételére (például a téves megszorítópolitika ellensúlyozására nyakló nélkül felvett államkölcsönök visszafizetésére, hiába tagadja Bokros úr!). Ám az akkori kártétel eltörpül az elmúlt nyolc év rombolásához képest, amely – ha rátekintünk az állami és az átlagos családi büdzsé 2002-es és 2010-es állapotára –, joggal nevezhető gazdasági-pénzügyi tatárjárásnak. Még akkor is, ha az utolsó fél évben az IMF-ezermilliárdok felélésével a konkrét államcsődöt sikerült is elkerülni.

Nem mintha a totális bukás ténye az új világrend megálmodói közül bárkit is mélyebb következtetések levonására sarkallna. Az állam nélküli társadalmi rend(etlenség) prófétái tovább próbálkoznak, itthon javában folynak az utóvédharcok, külföldön gőzerővel keresik az újabb balek kormányokat. (A románok, úgy tűnik, ezúttal besétáltak a csapdába.)

Ebben az irtózatos szorításban kell helytállnia az új kormánynak. Nem véletlenül kerülnek a világsajtó címlapjaira Orbán Viktor sikerei. Dávid küzd itt Góliáttal, és amit a magyarok ebben a háborúban meg mernek tenni, azt bátortalankodva bár, de világszerte koppintják a lassan újra öntudatukra ébredő nemzetek.”