„A ma uralkodó hatalmi csoport a teljes magyar filmszakmát föltette a ravatalra. Nyugodjék békében!
De nem nyugszik. Ez egy ilyen renitens banda, mindig is ilyen volt. Sokszor elhantolták már, és mindig föltámadt. (...)
A titok nyitja alighanem az, hogy minden műalkotás és szellemi teljesítmény kritikusan viszonyul ahhoz társadalmi, hatalmi léthez, amelynek bázisán létrejött. Miért?
Mert hírértéke, információs kapacitása csak annak van, ami a rendkívüliről, ami a normálistól eltérőről szól. Amíg nem fáj a fogam, nem is tudom, hogy van.
A világ lakosainak zöme derék, békés, normális ember, mégis úgy tűnik: »Az emberfaj sárkányfog vetemény«. Erőszakos, hataloméhes, ragadozó. Miért van ez? Mert csak a negatív kivételről beszélünk. Ami rendben van, arról nincs mit mondani. A tudományos kutatás motorja is a szükség, a hiány. Ha semmire nincs szükség, minek kutatni?
A művész, az értelmiségi, jobbítani akar. Ezért mutatja föl a bajt. Kell ez a hatalomnak? Egy frászt! Tulajdonképpen a múlt századi olaj-árrobbanás óta, amióta szinte állandó a gazdasági gubanc, a hatalom is folyton szívja a fogát a film miatt: túl sokba kerül. Hatása persze van, de ha a szakma maga veszi a kezébe az irányítást - és ezek a renitensek állandón ezzel kísérleteznek, ezt pedzették már a puha diktatúrában is -, ez a hatás csak kritikai lehet. A hatalom nem bolond, hogy sok pénzért bírálatot vegyen magának.
Miért gondolná ezt a Fidesz másképp?”