Savanyú magyar narancsdemokrácia

„Nos, diktatúráról beszélni irreális. Ahogy nem lehet stabil demokráciát teremteni pár év alatt ott, ahol annak semmiféle hagyományai nincsenek, úgy ez fordítva is áll. Nálunk - a német, olasz és szovjet példával ellentétben - soha nem volt képes totalitárius állampárt önerőből, tartósan berendezkedni. Szabályerősítő kivétel Kun Béla terroruralma. (Mely a Szálasi-rezsimhez hasonlóan pár hét alatt minden idők legnépszerűtlenebb kormányzatává vált az átlagember szemében. És garantálta, hogy - Olaszországgal, Franciaországgal vagy akár Csehszlovákiával szemben - a kommunista párt többé ne legyen képes szabad választásokon komolyan vehető sikert felmutatni.) Diktatúra Magyarországon csak addig volt képes fennmaradni, amíg az őt megszálló haderőkkel és/vagy gazdasági mankóval támogató donorállama létezett. Nem is beszélve a drasztikusan eltérő geopolitikai klímától.

A parlamentarizmust, a jogállamot alapjaiban korlátozó tekintélyuralomnak viszont nagyon is vannak gyökerei. A Horthy-korszak negyedszázada például. Ámde ezt akkor is csak a korabeli törvényekbe ütköző, illetve a névlegesen általuk is felvállalt demokrácia alapelvét sértő módon tudták véghezvinni. Nyílt szavazással, választási csalással, ellenzéki állampolgárokat vegzáló csendőrterrorral, diszkriminatív cenzussal. Olyan módszerekkel, amelyeket szűkebben vett kontinensünkön ma csak Lukasenko alkalmaz.

Ilyen eszközei Orbánnak nincsenek. Mi az, amit tehet, és tesz is? A törvényhozási és pártpiaci erőfölénnyel való visszaélés. Jogállami restrikció, a demokrácia szűkítése, a pluralizmus minőségének feljavítása helyett annak további lerontása. A lehetséges vetélytársak nyerési sanszának csökkentése a játékszabályok egyoldalú átszabásával. Mindez azonban nem diktatúra, még csak nem is autokrácia. A Putyin-analógia a kiindulástól fogva hamis. Orbán Viktor persze elvtelenül, a diplomáciai pragmatizmus tág határait is áthágva udvarol az orosz elnöknek. De szolgai másolással átvett belpolitikai importcikként a putyinizmus életképtelen lenne. Oroszországban - velünk ellentétben - 1989-90 után a demokratikus parlamentarizmus csak formailag létezett. Aztán még úgy se.”