„Az MSZP és az SZDSZ a Gyurcsány és lobbitársai irányította jogállamban nemcsak hogy lehetővé tették a legsúlyosabb törvényszegést – hiszen mi másnak neveznénk, amikor a rendőr, a törvény őre veszi semmibe azt, amire felesküdött –, de lehetetlenné tették a felelősségre vonást is. A 2006-os eseményeket vizsgáló miniszterelnöki megbízott, Balsai István joggal vetette fel: amikor világszerte háborús bűnösöket kutatnak fel, Magyarországon nem voltak képesek kideríteni, ki vert meg egy parlamenti képviselőt. Véletlenül sem írnám le, hogy a hatalom képviselője ütötte vérig Révész Máriuszt, de az tény, hogy tucatnyi rendőr szeme láttára követték el a gaztetteket. S ezek az uniformist hordó egyének azóta is sajátos farkasvakságban szenvednek, ráadásul emlékezetük is rendre kihagy, ha szóba kerülnek 2006 őszének „dicsőséges napjai”.
Eme amnézia nem sarzsifüggő, sőt a váll-lapon lévő csillagok számának növekedésével egyenes arányban fertőz. A parlamenti vizsgálóbizottság előtt 2006 őszének rendőri vezetői közül senki sem emlékezett semmire, de arra legalább nagyon homályosan. (...) Azt most hagyjuk, hogy a főrendőrök roppant elegánsan másra kennek mindent. A katyvaszból így is világossá válik a köztudott: fejétől bűzlött a hal. Informális vagy valódi politikai parancsra és jóváhagyásra vadult meg – vagy éppen vált tétlenné a tévészékház előtt – a rendőr, s ítélt törvénnyel és joggyakorlattal szemben a bíró. Természetesen messze nem mindenki, csak éppen az, aki megtette. Akkor kiszolgálta a hatalmat, ami egyet jelentett Gyurcsány és üzlettársai magánérdekével. Ma pedig hallgatásával hagyja, hogy megússza. A rothadó hal bűze még mindig összeköt és egységbe forraszt – nem először van erre példa az újkori magyar történelemben.”