„Abban, hogy politikusaink elkanászodtak, az emberi létezés eredendően bűnös voltán kívül szerepe van annak is, hogy nem éreztek maguk körül/mögött olyan kontrollt, mondjuk így: az öntudatos polgárok tömegét, amely a józan erkölcsi normáktól eltérő politikai cselekvést szankcionálta volna. Politikai beszédünk elbutult, a "polgárokból" Emberek lettek, és miközben sokan örvendeznek mindenféle diszkurzív falak - amúgy sok esetben üdvös - ledőlése felett, jól látszik, hogy egyúttal valamiféle nyelvi és gondolkodásbeli igénytelenség is elszabadult, amely a mélyebb reflexiót károsnak és fölöslegesnek tartja, és az egyszerű igazságok feletti örvendezés elnyom minden mást a politikai cselekvés megítélésénél.
Hogy ez így alakult, abban döntő szerepet játszott három olyan körülmény, ami meghatározza a magyar politikai gondolkodást, hosszú évtizedek, sőt évszázadok óta; abban a formában, ahogyan most látjuk őket, egyértelműen a Kádár-korszakhoz köthető a paradigmaszerű kimunkálásuk.
Az elsőt nevezzük Erdély- vagy Bethlen-jelenségnek, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem nyomán. Bethlen a 17. század egyik legnagyobb magyar politikusa volt, ügyes diplomata, bőkezű mecénás, a magyarországi protestánsok védelmezője; az utókor hálájaként arcképe a 2000 forintos bankjegyet díszíti. Életét jó néhány irodalmi mű tette halhatatlanná, és működését rendszerint arra szokták példaként felhozni, hogy rettenetes nyomások és megfelelési kényszerek alatt, ügyes politikával, kényszerű megalkuvásokkal is meg lehet menteni a jó ügyeket. E markáns kettősséget rendszerint azzal az eseménnyel szokták érzékeltetni, hogy Bethlen, a sztambuli Porta nyomása alatt sajátjait is kiostromolta Lippa várából 1616 nyarán, és átengedte azt a temesvári pasának. A nagy baj elkerüléséért apróbb, de fájdalmas döntéseket hozni: ez minden politikus örök dilemmája. Erdély 16-17. századi sorsa, a nagyhatalmak közti őrlődés, a kifogásolható lépések távolabbi célokkal való igazolásának szándéka egészen nyilvánvaló párhuzamokat kínált a későbbi koroknak, és erkölcsi felmentést számos csibészségre. A bethleni lépés erkölcsi dimenziói sokakat megihlettek, és a Kádár-korszak utolsó évtizedében (így a nagyságos fejedelem halálának 350. évfordulója körül) felélesztett Bethlen-kultusz (kiállítások, történelmi filmek, kegyeletes megemlékezés a Népszabadságban) nyilvánvalóan azt sugallta, hogy az 1956 után kivégzettek vagy megnyomorítottak élete ugyanilyen heroikus alku egyik serpenyőjébe került.”