Sajnálom Orbán Viktort

„Az értékelő beszédben újra meghirdették a Nemzeti Konzultációt. Adjanak az emberek tanácsot, hogyan kell jól kormányozni, ugye… akik nyilván azt mondják majd, hogy nem örültek a megszorításoknak. A Bölcs és Igazságos Vezér pedig meghallgatja őket, a pártjukra áll, és az idei kiszavazók jövőre megdicsőülve, amolyan élő lelkiismeretként ülnek be a kormányba a népnyúzók helyére. Leváltják azokat, akik ma sem saját döntéseket hoznak, vagy nem is látszanak, csak nevüket adják a minisztériumi mamutstruktúrához. Ez is egy forgatókönyv, és egyúttal messze a legtöbb, ami stratégia címén az egyébként semmitmondó beszédbe beleláthatunk.

De mondom, alapvetően sajnálom Orbán Viktort. Elkiáltja magát, hogy »Éljen a valóság!«, és még aznap történelmi mélypontra kerül a forint a svájci frankkal szemben. Nem a kiabálás miatt, hanem azért, mert erről még suttogni se hajlandó.  Sajnálom, mert egyelőre a Kósa-Szijjártó páros produkciója, a szabad pálinkafőzés meg a NENYI-ragasztgatás fémjelzi a kormányzását, nem az általa ünnepelni kívánt, forradalmi eredmények. Sajnálom, hogy nyolc éve remegett, hogy újra övé legyen az a pulpitus, és most arra kellett rádöbbennie, hogy nem igazán tud mit kezdeni vele, nem tud miről beszámolni.”