„A bekövetkezett eladósodás tehát annak az »eredménye«, hogy magyar családok nagy hányada csak úgy tudta az elemi lakásszükségletét kielégíteni, hogy jelentős hitelt vett fel. Hitelt felvenni pedig csak a globális hatalomgazdaság minket megszállva tartó ügynökhálózatától lehetett, amelyek banknak álcázták magukat. Tetszés szerint diktálhatták a feltételeket, hiszen a korrupt, kollaboráns hazai elit közreműködésével a globális pénzhatalmi rendszer tökéletesen ellenőrzése alá vonta országunkat. Ráadásul mindezt még párás szemekkel meg is ünnepeltette, mint a haladás, fejlődés, modernizáció szép eredményét. »Teljesítményük« nagyjából annyiból áll, hogy nyomták a gombot, és dőlt a pénz! Persze hogy dőlt, hisz ugyan mit tehetett volna a tökéletesen kiszolgáltatott magyar kisvállalkozó vagy a lakhatás »hedonista« ösztönétől hajtott magyar család, mint hogy hozzájuk fordul pénzért. S olyan érzésünk lett, hogy már csak hitelben lakhatjuk nemcsak házunkat, de hazánkat is. Hogy is írja József Attila az Eszméletben? »…úgy szabadulsz, ha kényedül / nem raksz magadnak olyan házat, / melybe háziúr települ«.
Mi hosszú ideig csupa olyan házat építettünk, amelybe betelepült a háziúr, és cinikusan röhögve még ki is oktatott minket, hogy »teccett volna nem hülye lúzernek lenni«. Egyebet se hallottunk, mint hogy a magyar lakosság milyen szánalmasan tudatlan és felkészületlen a globális pénzügyi folyamatok kockázatainak a megértésére, saját pénzügyeinek »menedzselésére«, a megtakarítás, öngondoskodás nemes erényeinek a rendszeres gyakorlására. Emlékszünk még, ki volt az, aki két évtizedig egyebet se harsogott, mint hogy a piac (pláne a globális piac!) az emberiség nagy jótevője, a fejlődés, a haladás, a jólét nagy megalapozója.”