A kokis ember

Sajnálom, ha nem tudsz követni. Azért újra beszélgettünk egy jót. Take care.

Ezennel felterjesztem Iván Andrásevics Raszputyint a LMPVS-díjra, mellékbüntetésként előtte a szakállánál fogva akasszák fel és a tanárok köpködhessék.

Jó 25-26 éve, de lehet, hogy korábban történhetett. Ültünk a konyhában az öcsémmel. Valamin szöszöltünk. Apu néhány lépésre állt tőlünk, és fájlalta a lábát(, amivel később le is százalékolták). Szóval, ott grimaszol, meg minden rossz neki. Én egyszer csak azt találtam mondani: "Színészkedik." Utána csak egy villanást láttam a szemem sarkában, a fejem kilendült oldalra, és dőlt az orromból a vér. Azt sem tudtam hol vagyok. Apu nyilván egy kicsit elméretezte a pofont (talán még a helyét is, ahol eltalált). Egy biztos, utána egyszer sem mertem megkérdőjelezni, ha a lábát fájlalta, és mondom, utána derült ki, hogy okkal fájlalta. Nem lettem egy erőszakos alak; imádom a családom, eszembe sem jutna megverni se a feleségem, se a kislányom: ha villan a szemem, már tudják, hogy alakul valami a mélyben, abból értenek. Nem arról van szó, hogy minden áldott nap véresre kell verni a gyereket, főleg a másét. Csak talán nem kellene hagyni, hogy odáig fajuljanak a dolgok, hogy már altatólövedékkel kelljen a tanárról leszedni a tomboló diákot. Otthon kell őket nevelni, és nem a tanártól várni, hogy az majd gatyába rázza őket. Neki a tanítás az elsődleges dolga. Persze, kizavarhatja őket és igazolatlant ad, de igaza van az előttem szólónak: majd az élet rámutat arra, hogy jobb lett volna a duhajkodásra elfecsérelt időt tanulásra költeni.

Soha meg nem ütöttem 14 éves fiam, mégis ha úgy adódik, tart tőlem. Miért? Mert a jó nagy nyakas lehetősége a levegőben van. Komoly okkal anyámtól, internátusi igazgatómtól (szökésért) én is megkaptam annak idején. Vendégtanárkodok egy főiskolán. Eszembe nem jut megütni senkit, de egypár nagyarcú, gátlástalanul fecsegő kiscsajt már kibasztam az óráról, hogy ne zavarják a többieket. Pár hangoskodó kissrácnak meg elmondtam: az ő érdekükben kéne adnom a fejükre (az utcán, órák után) pár jó nagy taslit, de nem teszem, mert ki-ki úgy bassza el a tanulását, a felkészülését, ahogy akarja. A vita meddő. Kokival vagy anélkül, de csomó neveletlen kiskölyköt csakis kényszerítéssel lehet rávenni arra, hogy felismerje saját későbbi érdekét. Az igaz hatalmas pofont az életben kapják, mikor se tudás, se pénz, se állás, oszt' marad a segíly.....