„Bárhogyan is volt, a történetből médiafronton aligha lehet jól kikeveredni. Sukoró a Fidesz korrupcióirtó negatív kampányának egyik csodafegyvere, preferált ügye volt. Ha a beszélgetés tényleg arról szólt, hogy Orbán valamiféle jogkövetésre figyelmeztető ultimátumot adott Laudernek, akkor miért nem lehetett ezt rögtön, akkor publikálni? Ennek még propagandahaszna is lett volna.
Hogy a mi karakán Viktorunk nem csak sajtón át üzenget, hanem az illető szemébe is nyíltan megmondja. Természetesen életszerű az is, hogy bizalmas háttértárgyalás volt, amelynek résztvevői kölcsönös ígéretet tettek a diszkrécióra. Csakhogy minden politikusnak tudnia illik: ha egy többféleképp is beállítható lépés utólag szivárog ki, a nagyközönség hajlamos a benne szereplőkre hátrányos verziót magáévá tenni. Ha valaki leleplezni akarok, szándékom erejét nyilván gyengíti, amennyiben napvilágra kerül: a háttérben tárgyalgattam vele. (...)
A Fidesz számos ügyben hiteles közélettisztítóként lépett fel. Olyanokban, ahol tisztán szoclib pedigréjű kifizetőhelyek embereinek rabosításáról beszélhetünk. A koalíciószakadás és a szoci belviszályok révén földre ömlött az éjjeliedény tartalma. Sanszos, hogy nem is a vádhatóság táltosodott be hirtelen. Inkább bizonyos sértett, félreállított háttérfigurák kezdtek dalolni. Hálás téma volt mindez a Fidesznek. Ugyanakkor más területeken a két nagypárt gazdasági holdudvara – finoman mondva – példás összhangban, szándékegységben élt a kínálkozó lehetőségekkel. A fóti botrány pedig megszemélyesítette a gyanút, hogy a mindenkori ellenzéknek is lehetnek kifizetőhelyei: az általa vezetett önkormányzatok. Az érintettek persze nyugodtan hivatkozhatnak rá: a nyomozás semmi terhelőt nem tudott feltárni, vagyis a dolog rendben van. Csakhogy ez nincs így. Attól, hogy valami jogilag kóser, egyáltalán nem biztos, hogy morális, etikai és szakmai dimenzióban is az. Jómagam pont eme ügy apropóján írtam: az ártatlanság vélelmének tisztelete nem lehet azonos a parttalanul vak jóhiszeműséggel.”