„A személyes ambíciókat még csak értem valamennyire: Orbán Viktor szeretne az új magyar (demokratikus?) rendszer alapító atyjává válni, és ezért gyorsan összeállíttat egy alkotmányt, egyúttal pedig eltünteti a süllyesztőben a rendszerváltást és az eddigi polgári demokratikus rendszert is. Ami mostanáig történt, rossz volt, majd csak ezután jön az igazán szép, boldogító új rendszer, és egyetlen ember nevéhez fog fűződni, az övéhez. De hogy ennek érdekében a diktatórikus rendszerek rosszemlékű módszereit is hajlandó elővenni, és még csak nem is érti, hogy a magyar társadalomnak ez esetleg feltűnik, az meglehetősen furcsa. Hiszen Orbán két évtizede tényleg azzal a programmal robbant be a magyar közéletbe, hogy szabadság kell és demokrácia. Most pedig, hogy hatalmon van, már nem kell? Na persze, van és volt ez így.
A nyilatkozat kifüggesztése körüli cirkusz mindenesetre akár vízválasztó is lehet. A közéletet és a nyilvánosságot figyelők körében egyértelműen világossá vált, hogy példátlan dolog történt; ilyesmi egyetlen szocialistának sem jutott volna eszébe, és ha Orbánnak mégis, akkor bizony lehet abban valami, hogy ez az egykor fiatal demokrata már nem kifejezetten demokratikus uralomra készül. Ha ugyanis valakinek ilyen politikusi ösztönei vannak, az talán mégsem gondolkozik demokratikusan. De hogy ez a nevetségessé vált, antidemokratikus orbáni üzenet eljut-e az átlagválasztókhoz, és ha igen, ők is lényegesnek tartják-e, az még nyitott kérdés. A lényeg tudniillik a társadalom számára (szinte) mindig az egzisztencia, a megélhetés, az élet színvonala. Ha érezhetően jobb az élet, akkor a többség valószínűleg nem nagyon törődik demokratikus jogaival. Ám ha mégsem jön a megígért Kánaán, akkor egyszer csak különös jelentőséget kaphat, hogy még a Nyilatkozatot is mindennap meg kell nézni a falon, és lesz még ott Preambulum is Szent Koronával, akárki meglátja.”
