Az illetéktelen elvtárs

„Teljesen világos, hogy a kormány tárgyalási pozícióját a miniszterelnök határozza meg, de legalább is hagyja jóvá. Ez nem miniszteri szintű döntés. A miniszterelnök félreérti saját helyzetét és Magyarország érdekét. Nem azért kell tartanunk magunkat az eredeti hiánycélhoz, mert ezt akarja az IMF, hanem azért, mert a mi érdekünk hozzáigazítani az állam működését a rendelkezésre álló forrásainkhoz. 2008 végére nehéz két év után elértük a 3,8 százalékos hiányt. Ezt sikerült fenntartani a világválság két évében, nem egyszer iszonyatosan nehéz döntéseket vállalva. Az akkori ellenzéki Fidesz az harsogta, hogy van könnyebb megoldás is. De akkor hol van ez a könnyebb megoldás? Hazudtak volna? Igen hazudtak. Függetlennek mondott jobboldali közgazdák meg asszisztáltak hozzá. Azt mondták, hogy lesz pénz, mert a kormányváltás után olcsóbb lesz az államadósság finanszírozása, csökkentik a bürokráciát és megszüntetik a korrupciót.

Az mondták, hogy ezek a lépések több százmilliárd forintot hoznak a konyhára, ebből meg majd futja hiány- és adócsökkentésre. Most látjuk: nem futja sem erre, sem arra. Orbán azt mondta, hogy nem kér száz napot, azonnal munkához lát. Most meg lavírozik, próbálja kihúzni kormányzás nélkül az önkormányzati választásokig. Úgy látom, hogy Orbánnak ahhoz volt ereje és tehetsége, hogy lebeszélje az országot a reformokról, ahhoz viszont nincs, hogy kormányfőként felelős gazdaságpolitikát folytasson és határozott szerkezeti változásokat kezdeményezzen. Buktatni tudott, de ha így folytatja, ő is el fog bukni. Mert reformok nélkül sem ő, sem Magyarország nem lehet sikeres.”