Élet-halál felett

„Dél-Afrikában naponta mintegy ötven gyilkosságot követnek el, jobbára rablási szándékkal, Fokvárost a statisztikák a földkerekség negyedik legveszélyesebb településeként tartják számon. Igaz, a helyiek ezt cáfolják, szerintük Johannesburgban sokkal nagyobb a vész. A szervezők jellemzően arra figyelmezették az eseményről tudósító újságírókat, hogy csak rendkívül indokolt esetben hagyják el szállodáikat, mire valaki visszakérdezett: a mérkőzés azért még annak számít?

Talán igen. Sőt, biztosan. A labdarúgás ugyanis olyan üzletté és látványossággá nőtte ki magát, hogy a német elnökválasztástól kezdve a csapatok és szurkolók biztonságáig minden egyéb tételt felülír. A nyolc évtizedes vb-história erre már korábban is számos bizonyítékkal szolgált: 1950-ben, Brazíliában a megnyertnek hitt, mégis elveszített arany miatt öngyilkosok vetették magukat a mélybe a Maracana-stadion lelátóiról; 1954-ben a németek a mi Aranycsapatunk feletti diadallal zárták le lelkükben a második világháborút; 1978-ban a vb-cím mentette meg Argentínában a Videla tábornok vezette katonai juntát; 1982-ben a nyolcvanhat esztendős olasz köztársasági elnök, Sandro Pertini úgy ugrándozott és tapsikolt a madridi díszpáholyban Rossiék sikere miatt, mint egy önfeledt kisgyerek. Emberekből, nemzetekből, helyzetekből a labdarúgás mindig is rendkívüli, más okból elképzelhetetlen reakciókat váltott ki, a tömegkommunikáció fejlődése pedig eme helyhez és szituációhoz kötött, egyedi jelenségeket világméretű és össznépi őrületté kotyvasztotta.”