„Két hete adták tudtul a világ hírügynökségei, hogy XVI. Benedek a politika primátusát hirdeti a pénzpiaccal szemben. Voltak (amerikaiak, a baloldalon), akik gyorsan fel is hívták a figyelmet, hogy a beszéd nem teljesen egy héttel az új amerikai pénzpiaci szabályozás elfogadása után hangzott el. (A közvélekedés szerint az Obama-adminisztráció a pénzpiacokat, a pénzügyi intézményeket erőteljes korlátozó szabályt fogadott el. Igazából csak annyi történt, hogy felállítottak jónéhány olyan új hatóságot, amelynek lehetősége lesz erre.) Magyarországon ismét volt, aki a pápai tanítás és a szocializmus közötti párhuzamra hívta fel a figyelmet.
Ne legyünk igazságtalanok, maguk a hírügynökségek nem ismerték a pápai beszéd szövegét. Olaszul egy hét múlva, angolul közel két hét után lett elérhető. Persze, ismerve a katolikus egyház társadalmi tanítását eleve kétségekkel kellett volna fogadniuk a híreket: az egyház soha nem kíván policy-tanácsokat adni, soha nem kötelezi el magát egyik vagy másik gazdaságpolitika mellett. Véssük az eszünkbe: az egyház nem avatkozik be a politikusok döntéseibe - kivéve, ha nagyon nyilvánvalóan ütközik egy-egy lépés az Egyház tanításával (mint az abortusz, vagy a házasság intézménye esetén). (...)
A döntéshozóknak, bármilyen pozícióban üljenek is, kell jó, vagyis etikus, a közjót (a globális értelemben is felfogott, vagyis nem csak az adott nemzet szempontjait figyelembevevő közjót) szem előtt tartó döntéseket hozniuk. Nem meglepő módon ez egybecseng a Caritas in veritate következtetéseivel. Itt felbukkan az enciklika egyik kulcsgondolata, amely az elemzésekben eddig nem kapott elég hangsúlyt: a döntések etikai alapjainak megteremtéséhez nem csak szolidaritás kell. A szolidaritásra és a szubszidiaritásra együtt van szükség: »A szubszidiaritás elvének meg kell őriznie szoros kapcsolatát a szolidaritás elvével és viszont. Mert ahogyan a szolidaritás nélkül a szubszidiaritás társadalmi partikularizmusba csúszik, éppen úgy igaz az is, hogy a szubszidiaritás nélkül a szolidaritás olyan társadalmi rendszerekbe torkollik, amelyek megalázzák a rászorulókat.« (CiV 58)”