Gyűlöllek, magyar állam

„Azzal szembesülni, hogy az eddigi viszonylag szerény alkalmazotti fizetés helyett egy magasabb bruttó összegből hogyan lesz a végére tucatnyi lépésen keresztül - nem vicc - majdnem az utolsó forintra ugyanakkora összeg, mint ami eredetileg alkalmazottként járt, vagy az a tény, hogy az adózás utáni nyereség után is adót kell fizetni, pontosan azt a groteszk szituációt keltette életre, amit a L’art pour L’art társulat a kilencvenes évek elején viccnek gondolva eljátszott a bankbetéttel, amit addig deriválnak a bankban - “rontva néggyel” - aminek a végén csak ötven forintja marad a betétesnek.

A kafkai szituáció hagyján, de azóta is olyan tehetetlen dühöt és gyűlöletet érzek, én aki nem vagyok sem az erőszak, sem a prosztóság, mint érdekérvényesítés, sem a törvények átlépésének a feltétlen híve, hogy csak az jut eszembe, hogy amíg itt bármilyen kormány látható rendet nem tesz, amíg azért kell dolgozni, hogy komoly erőfeszítéssel, rengeteg papírmunkával több mint a felét visszaadhassam a nyomorult államnak, aki beszakadó M6-ost, meg fölösleges viaduktokat épít belőle dupláért, addig a pillanatig nyugodt szívvel felmondható a társadalmi szerződés, és minden egyéb szarság, hangozzék ez bármennyire demagóg módon.”