A két Orbán

„A Warsaw Business Journal honlapján Piotr Maciej Kaczyński politológus blogbejegyzésben üdvözli Orbán Viktor győzelmét. Fenntartások nélkül nevezi ő is konzervatív politikusnak, és reméli, hogy a Donald Tusk vezette Lengyelország új, erős szövetségesre talál a  jobboldali magyar kormányzatban. Talán nem tudja, hogy első miniszterelnöksége idején Orbán egy kicsit még a lengyeleket is elhidegítette azzal, hogy Magyarországnak követelt elsőséget az „elmaradott” visegrádiakkal szemben az EU-csatlakozásban. És bár nemrég valóban tárgyalt Tuskkal a közös uniós fellépés érdekében, annak idején a népszerű kormányfő esküdt ellenségeivel, a jobboldali, ámde populista Kaczyński testvérekkel ápolt sokkal szívélyesebb viszonyt. Azokkal, akiknek pártja, a Törvény és Igazságosság (PiS) még csak nem is az Európai Néppárt tagja. Ezt a hiányosságot a Fidesz EU-szakértői nem is késlekedtek felhánytorgatni, mikor a néppárti csoportból kiszorított Bokros Lajos a PiS képviselőjével és például David Cameron tory vezérrel került egy frakcióba.

Van tehát két Orbán. Az egyik az, akinek a külföldi szimpatizánsok látják vagy szeretnék látni: tüzes antikommunista, nagy magyar hazafi, hamisítatlan konzervatív, a libertárius Mart Laar barátja, aki megveti a harmadik utat, és akit csak a posztkommunista ármány akadályozott meg a kapitalizmusbarát reformokban. De most aztán! A másik a belföldieknek szóló: tüzes antikommunista (amíg a volt kommunisták a másik pártban vannak), nagy magyar hazafi (ha valaki egyetért vele),  és minden igyekezetével azon van, hogy megtalálja a Kádár-rendszer csipet Nyugattal enyhített, langymeleg szociális biztonsága és a szabad piac, szabad vállalkozás közötti öszvérmegoldást, amivel még nem hergeli harmadikutas támogatóit. Mely támogatók a reform szót csak a „reformdüh”, „reformtéboly” összetételekben ismerik, és irtóznak a neoliberalizmustól, amiről különben fogalmuk sincs.”