Hoppá: kiderült, mennyit keres Sallai Roland Törökországban!
Csapattársa, Yunus Akgün „buktatta le” a magyar támadót. A 24 éves szélső ugyanannyi pénzt kér a Galatasaraytól, mint válogatott focistánk.
Az FTC legendájának lassan bele kell nyugodnia abba, hogy klubikon létére nem ülhet le vezetőedzőként hőn szeretett klubja, a Ferencváros kispadjára.
A kazincbarcikai születésű Lipcsei Péter klubrekordereként 649 mérkőzésen lépett pályára a Ferencvárosban, amellyel négyszer lett magyar bajnok, hatszor hódította el a Magyar Kupát, valamint kétszer is az Év labdarúgójának választották (1991 és 1995). Labdarúgó-karrierje befejeztével értelemszerűen a Fradinál kezdett el edzősködni: 2010 és 2014 között az FTC második csapatát, 2014 és 2017 között a klub U21-es fiataljait vezényelte, majd 2017. június 20-án aláírt a Ferencváros fiókcsapatához, a másodosztályú Soroksárhoz, amelyet immár hét és fél éve vezet.
A klublegenda álma persze az, hogy egyszer az NB I-es Fradit irányítsa,
ezt már többször el is mondta, ám tudja, hogy „ez jelenleg nem időszerű”. Az FTC például a héten mutatta be új trénerét, Robbie Keane-t, aki a New York City által szerződéséből kivásárolt Pascal Jansen helyét vette át. Tehát most sem jött el Lipi ideje.
„A Fradi első számú csapatának kispadja jelenleg nem időszerű, hiszen kimondva nem opció, hogy magyar edző vezesse az együttest. Ezt elfogadtam, de azért dolgozom, hogy a Ferencváros edzője legyek” – közölte a Heol.hu kérdésére Lipcsei Péter. A volt válogatott futballista a bükkszenterzsébeti Sport Memoár beszélgetős sorozat vendége volt legutóbb, s elárulta, szívesen kipróbálná már magát az NB I-ben, de mint hozzátette, ezzel a névvel sok csapatnál egyszerűen szóba sem jöhet. Az első osztályért még a fővárost, az otthonát is elhagyná. Például nevelőklubjánál, a Kazincbarcika SC-nél is szívesen vállalna vezetőedzői feladatokat, főleg, hogy a borsodiak az NB II második, feljutást érő helyén telelnek.
„Szívesen elvállalnám a Kazincbarcika irányítását. Ahol olyan játékosok játszanak, mint Bódi Ádám, Lucas vagy Varga József, simán benne van, hogy feljutnak az NB I-be”
– mondta Lipcsei Péter, aki a 7. helyen álló Soroksárral hét pontra van a Barcikától. A szakember elárulta, edzőként José Mourinho tette rá a legnagyobb hatást, akivel játékosként dolgozhatott együtt, amikor az FC Portóban focizott a 90-es évek közepén.
Nyitókép: Soroksár SC