Ezért volt jogos Csoboth Kevin kiállítása! (VIDEÓ)

2023. július 30. 21:29

Sokan értetlenkedve fogadták, az Újpest-szurkolók pedig egyenesen felháborodtak, amikor a válogatott támadó a Fehérvár FC elleni mérkőzésen piros lapot kapott. Szakmailag elemezzük: miért volt helyes ítélet Karakó Ferenc döntése?

2023. július 30. 21:29
CSONGVAI Áron; CSOBOTH Kevin
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Idézzük fel, mi is történt a találkozó 31. percében!

Csoboth Kevin tört be a tizenhatoson belülre, ám ahelyett, hogy a mozgása irányába vitte volna tovább a labdát, belépett a vendégek védője elé, nyilvánvalóan azért, hogy fizikai kontaktust kezdeményezzen, és így tizenegyest harcoljon ki.

A válogatott támadó viszont azzal nem kalkulált, hogy Kasper Larsen becsúszik elé, és így a stoplijával – teljesen véletlenül! – megtapossa a légiós vádliját.

A szabálykönyv fizikai kontaktus során nem tesz különbséget vétlen és szándékos szabálytalanság között, mindkettőt szankcionálni kell.

Ebben az esetben tehát – megismételjük – az történt, hogy Csoboth a labda megjátszása helyett belépett a fehérvári védő elé, az ellenfél becsúszott, az Újpest futballistája pedig már nem tudta korrigálni a mozgását, és véletlenül a vádlijára taposott. A szabálytalanság ténye vitathatatlan volt, ezt szúrta ki a Kulcsár Katalin vezette VAR-csapat, és teljesen jogosan kérte meg Karakó Ferenc játékvezetőt, hogy tekintse meg az esetet. Miután a FIFA-játékvezető ezt megtette, a szabályok szerint nem volt más választása: kiállította a hazaiak üdvöskéjét.

Sokan azt hozzák fel, hogy Csoboth Kevin abszolút véletlenül taposta meg ellenfelét – ez igaz, de a történtek szempontjából ennek csupán a cselekedet elbírálása szempontjából lesz jelentősége. Hiszen, ha szándékosan taposta volna meg a védőt, akkor erőszakos szabálytalanságról beszélnénk (ebben az esetben három mérkőzésről indulna a játékos eltiltása), jelen esetben viszont csak súlyos szabálytalanság történt, így vélhetően a legenyhébb, egy mérkőzésre szóló eltiltást kapja majd a válogatott támadó.

Megjegyzendő: Csobothnak már az előző szezonban is volt hasonló esete. Az októberi, Puskás Akadémia elleni mérkőzésen azok után kapta meg a második sárga lapját, hogy a tizenhatoson belüli elesését – tény, kicsit szigorúan – sportszerűtlen cselekedetnek minősítette Bogár Gergő játékvezető, így a csatár megkapta második sárga lapját, amelyet kiállítás követett.

Visszatérve a szombati Újpest – Fehérvár mérkőzésre: 

az újpesti közönség még hálát is adhat Karakó Ferenc játékvezetőnek. 

Hiszen ha a FIFA-bíró kicsit szigorúbb, Matija Ljujicsot is kiállíthatta volna; ugyanis miután a szerb játékos sárga lapot kapott reklamálásért, látványosan megtapsolta a sípmestert. Ez is sportszerűtlen cselekedet, amelyért a szabálykönyv szerint figyelmeztetés jár, így a középpályás is idő előtt mehetett volna zuhanyozni.

Ám Karakó Ferenc van már annyira rutinos játékvezető, hogy belátta: ha reagált volna erre az esetre, és egy percen belül két Újpest-labdarúgót is kiállít, elszabadult volna a pokol a Szusza Ferenc Stadionban... 

Nyitókép: Amíg a pályán volt, nehezen lehetett tartani Csoboth Kevint (jobbra). Fotó: fehervarfc.hu 

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
robipecs-uj
2023. július 31. 15:11
Vámos úr miért nem hiányol még legalább öt fehérvári lapot is? A kommentátor is mondta, hogy szerinte (is) lap. Aztán lapok nem jöttek. Az általam amúgy kedvelt Fehérvár favágóként játszott, pedig a négerek és Fiola nem is játszott.
robipecs-uj
2023. július 31. 15:06
Mikor bemondták, hogy Kulcsár Katalin van a var-ban, már sejtettem valahogy, hogy ebből baj lesz. Így is lett. Karakót rádumálta a pirosra - vagy ő vagy egy másik okos. Ez egy dolog. Az is egy dolog, hogy a cikkiró nem ismeri a vonatkozó szabályt. De, hogy Karakó összesen 2 lapot osztott ki a Fehérvárnak, miközben legalább 7-et kellett volna az már hatalmas nyomást helyezett az Újpestre. Nem mondom én azt, hogy ez szándékos volt, de ilyen belenyúlni egy meccsbe, ahogy Karakó és Kulcsár tette már rég láttunk. Talán a 2002-es korai vb-n volt hasonló.
mandiner76
2023. július 31. 14:46
Ezek alapján akkor Vámos Tamás érvelése szerint, ha két játékos fut a labdáért és az egyik futás közben hátra csap (ami ütésnek számít, de nem néz hátra keresve az ellenfelét, sérülést nem okoz nem ököllel vagy könyökkel csap oda) csak úgy ahogy szoktak kalimpálva futni, amit a bírok le is fújnak, durvább esetben sárga lappal jutalmazzák, akkor az is egyből piroslap! Baromság!!!!!
khomeini
2023. július 31. 13:59
majd várom a Fradi-meccsekről is a hasonló elemzéseket. Mondjuk az szerintem elég ciki, hogy úgy mondja ez a felkent szakértő, hogy jogos a piros lap, hogy miközben azt állítja, Csoboth a labda megjátszása helyett belépett a védő elé, hogy fizikai kontaktust keressen, a védő volt előtte, a labda meg Csobothnál, szóval Csoboth labdavezetés közben nem törekedett a szagértő szerint a labda megjátszására...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!