Trump szerint Peking csapatokat küld a hongkongi határra

2019. augusztus 13. 20:49

Egyelőre nem derült ki, hogy a korábbi vagy újabb csapatokról van-e szó.

2019. augusztus 13. 20:49

Donald Trump amerikai elnök szerint a hírszerzés arról tájékoztatta őt, hogy a kínai kormány csapatokat küld a hongkongi határhoz. Trump ezt Twitter-üzenetben közölte kedden. Mikroblog-bejegyzésében az elnök nyugalomra intett. Üzenetéből azonban nem derült ki, hogy az elnök mire célzott: a sajtóban már korábban megjelent információkra, miszerint Peking csapatokat rendelt a hongkongi határhoz, vagy esetlegesen újabb csapatok küldésére.

Egy újabb bejegyzésében Trump hozzáfűzte még: nem érti, miért őt és az Egyesült Államokat okolják „a hongkongi problémákért”. Az elnök egy pennsylvaniai kisvárosban tesz látogatást, és a Twitter-bejegyzést éppen a megérkezésekor tette közzé. Indulása előtt újságíróknak mindössze annyit mondott: „nagyon bonyolult a helyzet” Hongkongban, de reméli, hogy sikerül olyan megoldást találni, amely mindenki, Kína számára is megfelelő. „Remélem, békésen oldódik meg és a a szabadság győz” – fogalmazott.

A Fehér Ház eddig nem tett közzé állásfoglalást a hongkongi fejleményekről. Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy Mike Pompeo külügyminiszter kedden telefonon egyeztetett Jang Ji-csivel, a kínai elnök diplomáciai főtanácsadójával. A minisztérium közleménye szerint a két politikus az amerikai-kínai kapcsolatok kapcsán „egy sor kérdésről” beszélt, de nem részletezte a megbeszélés konkrétumait. A múlt hét pénteken az amerikai külügyminisztérium azzal vádolta meg Pekinget, hogy „bűnöző rezsimként” viselkedik, mert nyilvánosságra hozta annak az amerikai diplomatának a személyes adatait, aki Joshua Wong hongkongi demokráciapárti aktivistával találkozott. „Teljességgel elfogadhatatlan egy amerikai diplomata bármely személyes adatainak nyilvánosságra hozatala, ezt csak egy gonosztevő rezsim teszi” – írta pénteki közleményében Morgan Ortagus külügyi szóvivő.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!